Elővárosi autóbuszok Győrből
Elővárosi autóbusz gyártását tervezi együttműködésben az Ikarus Egyedi Autóbuszgyár (EAG) Kft., a DaimlerChrysler (DC) AG. és a Rába Rt. – hangzott el a Volán vállalatok vezetőinek szakmai napján tegnap Győrött. Dusza András, a Rába szóvivője szerint DC- és Rába-motor egyaránt beépíthető. A saját fejlesztésű karosszériát a budapesti EAG Kft. készíti. (MTI)
Füstgáz-kéntelenítő Oroszlányban
Több mint húszmilliárd forintos beruházással még az idén megkezdődik a Vértesi Erőmű (Vért) Rt. oroszlányi erőműve füstgáz-kéntelenítőjének építése, valamint az áramtermelő egységek korszerűsítése. Takács Károly elmondta: a 2004. végére elkészülő beruházás révén az oroszlányi erőmű megfelel majd az EU előírásainak, így az erőmű további működése, illetve háromezer ember munkahelye 2014-végéig biztosítható. (M. Gy.)
Bérlakások Székesfehérváron
Újabb 66 bérlakás épül Székesfehérvárott a Széchenyi-terv támogatásával. A város pályázat útján nettó 243 212 000 forint támogatást nyert a Gazdasági Minisztériumtól, a költségekhez saját erőből pedig nettó 104 292 forinttal járul hozzá. A bérlakásokat azon a területen építik fel, ahol már folyik 65 bérlakás építése. Az utóbbiakat szintén a Széchenyi-tervből megszerezhető állami támogatással hozzák tető alá. (MTI)
Túlkínálat az ingatlanpiacon
Az ingatlanforgalmazók szerint a lakáshitelek iránti megnövekedett érdeklődés csak minimálisan tükröződött a fővárosi ingatlanok adásvételi számaiban az első negyedévben – ismertette Akar László, a GKI Gazdaságkutató Rt. vezérigazgatója a GKI Rt. felmérését tegnap. Az ingatlanforgalmazók és -fejlesztők romló várakozásai alapján a lakáspiacon egyértelműen a túlkínálat a meghatározó. (MTI)
A politika nem zavarja a kereskedelmet
A magyar–szlovák gazdasági, kereskedelmi kapcsolatokat nem érinti a politika – jelentette ki Stefan Markus, Szlovákia budapesti nagykövete tegnap a magyar fővárosban tartott II. magyar–szlovák gazdasági fórumon. A nagykövet szerint a kétoldalú gazdasági kapcsolatok az utóbbi időben évről évre jelentős mértékben fejlődnek. A múlt évben a kereskedelmi forgalom értéke elérte az 1,056 milliárd dollárt. (MTI)
Fejlesztés Berettyóújfaluban
Ötszázharmincmilliós beruházással a MÁV felújította a beretytyóújfalui vasútállomást, és egy új járatot is üzembe helyezett. A tegnap átadott beruházás részeként az utasok biztonságát növelő peronokat, az állomásépület előtti új utat és buszfordulót, illetve a felújított állomásépületet vehették birtokba a bihariak. A beruházáshoz tartozik a 2001-ben indított Interpici járat is, amely Püspökladány, Berettyóújfalu és Biharkeresztes között gyorsítja a forgalmat. (D. M.)
Hurrikán: teljes szigeteket kellett evakuálni + videó
