Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetCarter Kubában Fidel Castro kubai államfő meghívására ötnapos látogatásra Havannába érkezett Jimmy Carter volt amerikai elnök, akinek személyében először érkezett az Egyesült Államok egykori legfőbb közjogi méltósága a szigetországba a forradalom óta. A jelenlegi amerikai kormány szívesen látná, ha Carter az emberi jogokra hívná fel vendéglátói figyelmét. (MTI) Ukrajna: emlékezés a terror áldozataira Tegnap megemlékeztek a kommunista megtorlás áldozatairól a Kijev határán lévő bikivnyai erdőben. Ukrajnában ez a legnagyobb tömegsír, amelyben az 1936 és 1941 között kivégzett 150 ezer politikai fogoly nyugszik. A környékbeliek és a kijeviek a Memorial (Emlékeztető) társaság kezdeményezésére minden év május második vasárnapján hajtanak fejet a sztálini terror áldozatainak emléke előtt. A bikivnyai erdő titkát sokáig homály fedte, az igazság csak a nyolcvanas évek végén derült ki. (MTI) Még törékeny az ázsiai gazdaság Az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) által rendezett sanghaji értekezletet, amely tegnap fejeződött be, óvatosan derűlátó hangulat jellemezte: a résztvevők szerint a tavalyi félelmek a gazdasággal kapcsolatban múlóban vannak, de széles körben elismerik, hogy az élénkülés és a gazdaságok ereje a térségben még gyenge. A Reuters elemzője is úgy összegzi az ázsiai befektetők véleményét, hogy az év második felében lehet a folytatódó gazdasági élénkülés kedvező hatásait inkább érzékelni. (MTI) Tasnádi Péter húsz évet is kaphat Halmazati büntetésként akár 20 éves szabadságvesztéssel is sújtható Tasnádi Péter. A bűnszervezet létrehozásával, irányításával és más súlyos erőszakos, illetve gazdasági bűncselekményekkel vádolt vállalkozó és tíz társa ügyében csütörtökre tűzte ki az elsőfokú ítélet kihirdetését a Pest Megyei Bíróság. Tasnádi az ügyészség szerint felbujtóként önbíráskodást, súlyos testi sértést, adócsalást, tettesként pedig zsarolást, lőfegyverrel való visszaélést, adócsalást, sikkasztást és bűnszervezet létrehozásának, illetve irányításának bűntettét követte el. (MTI)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















