Pontosan két évvel ezelőtti bemutatkozása óta az iPAQ Pocket PC megtalálta helyét a világban: a Compaq történelme során minden eddigi mobiltechnológiai terméknél gyorsabban érte el a kétmillió darabos eladást.
Az iPAQ Pocket PC-ket használják orvosok, oktatók, rendőrök, sportrajongók, olimpikonok, tűzoltók, fogyatékos személyek, vállalkozók és számos egyéb területen tevékenykedők.
Az idei első negyedévben a leszállított iPAQ-eszközök száma tizennégy százalékkal emelkedett, a bevételek pedig tizennyolc százalékkal nőttek az előző évhez képest. Azonban ennél is fontosabb a Compaq számára az a „húzóerő”, amit a fenti bevételeket megsokszorozó, az iPAQ-hez kapcsolódó hardverek és szolgáltatások képviselnek.
A Compaq nemrégiben számolt be a Kimberly-Clark Corporationnel közös, hároméves, globális — becslések szerint százmillió dollár értékű — projektjéről, amelynek részeként iPAQ Pocket PC-ket is szállít a vállalat. A megállapodás értelmében a Compaq számos szolgáltatást és egyéb termékeket, köztük asztali és noteszgépeket, valamint ipari szabványos ProLiant szervereket biztosít harmincöt ország huszonnyolcezer felhasználója számára.
A legfrissebb negyedéves jelentések szerint miközben az iPAQ Pocket PC utáni bevételek az előző évhez képest tizennyolc százalékkal növekedtek, más jelentős kézieszköz-gyártók jelentős — nagyságrendileg negyven-ötven százalékos — visszaesést mutattak ugyanehhez az időszakhoz képest.
Az iPAQ Pocket PC — sokoldalú Expansion Pack rendszerével — továbbra is tartja piaci lendületét, és széles vásárlói rétegeket vonz. A washingtoni Bellevue-ben a városatyák nemrégiben indították útjára az Amerika első „vezeték nélküli városaként” beharangozott, a létfontosságú adatokhoz való hozzáférést biztosító rádiós modemkártyával, kapcsolati szoftverrel és bővítőcsomagokkal (Expansion Pack) felszerelt iPAQ-rendszerekre épülő programot. A kezdeményezés lehetővé teszi a város alkalmazottai számára, hogy a korábban papír alapú feladatokat külső helyszíneken is elvégezhessék, a közbiztonsági alkalmazottaknak pedig megfelelőbb adathozzáférést biztosít vészhelyzet esetén.
Az arizonai Tempe városában, az Arizona Állami Egyetem műszaki karának MBA-hallgatói iPAQ Pocket PC-ket kaptak a tanulmányi funkciókhoz kapcsolódáshoz. Az Egyesült Államok nyugati felében a tűzoltók GPS-sel felszerelt iPAQ-rendszereket használnak a szél által felkorbácsolt tüzek megfékezése és a környezeti, anyagi és életben tett károk minimálisra csökkentése érdekében. Lengyelországban a Providence Health Systems az asztali gépek közül néhányat iPAQ kézi eszközökre cserélt, hogy jobb hozzáférést és mobilitást biztosítson a külső helyszíneken tevékenykedő egészségügyi alkalmazottak számára, és számukra a fontos adatok az irodától távol is rendelkezésükre álljanak.
Az IDC szerint 2001-ben a Compaq jelentős részesedésre tett szert a kézi eszközök piacán. A legfrissebb IDC-adatok azt mutatják, hogy 2001 negyedik negyedévében a Compaq az eladott darabszám szerint 8,6 százalékos piaci részesedést ért el az Egyesült Államokban, amely a harmadik negyedévhez képest 1,4 százalékos növekedést jelent, a 2000. év negyedik negyedévéhez képest pedig 6,4 százalékos növekedést mutat. Világpiaci viszonylatban a Compaq az eladott gépek száma szerint 9,6 százalékos részesedést szerzett 2001 negyedik negyedévében.
Halálos tűz pusztított egy fóti ház pincéjében
