[Az elmúlt hetekben véletlenül ráakadtam Szaddám Huszein címére a hálón ([email protected]), és megeresztettem neki egy e-mailt (drótpostát). Nagy meglepetésemre válaszolt.]
Tisztelt Szaddám Huszein el-Takriti,
AS-HADU ANLA BLAHA ILLA-ALLAH WA AS-HADU ANNA MOHA MADDAN RASUL-AKAH. Tanúja vagyok, hogy nincs más imádnivaló, igaz Isten Allahnál, és tanúskodom arról, hogy Mohamed Allah prófétája.
Először is gratulálni szeretnék hatvanötödik születésnapjára. Meg aztán szegről-végről kollégák is volnánk. Igaz, hogy az én első regényemből nem írtak még színdarabot, se húszrészes tévésorozatot, de ami késik, nem múlik. Olvasom, hogy A kastélyerőd című regénye is rajongó kritikákat kapott, sőt miként hallom, A férfi és a város is, ami ahhoz képest, hogy az utóbbi még meg se jelent, igazán szép sikernek mondható. Sajnos magyarul egyik sem olvasható.
Ha van kedve és ideje, válaszoljon.
Üdvözlettel,
T. F.
Kedves Feri,
AL-HAMDU-LILLAH – Dicsőség Allahnak.
Azt hiszem, én vagyok az idősebb, tegeződjünk. Nemcsak kollégák, de rokonok is volnánk, akár a sumerok, akár a szittyák felől. Szólíts egyszerűen Szadinak, miként a legjobb barátaim, akik közül, sajnos, már egy se él. Allah tegye könnyűvé nekik a földet. Nagyon szépen írtad kezdő soraidban a KALIMAT SHAHDA-t.
Sok minden rosszat mondanak rólam az emberek, de te ne higgy se a Nagy, se a Kis Sátánnak. A rakétáik is okosabbak náluk, égjenek meg a gyehennában. Nehéz gyermekkorom és ifjúságom volt. Csecsemőkoromban egy fundamentalista gyermek pásztorlány azt hitte, csak kéthetente szabad pelenkát cserélni. Kiskoromban gyakran voltam szobafogságban, és egyszer véletlenül megittam egy üveg lejárt szavatosságú fügeparfümöt. Egy gyerekorvos tévedésből sáskát dugott fel az orromba. A fogorvos fájdalomcsillapító helyett vodkát fecskendezett az ínyembe, és úgy húzta ki a fogam. (Később el is vesztette a fejét, szegény.) Tudom, apróságok ezek, de hidd el, máig fájnak. Az osztályban kinevettek, mert a kurdokat k helyett q-val írtam. Talán ezért is dobtam rájuk mustárgázt később, nem tudom. ASHTAG FIR ALLAH – Allah bűnömül ne vegye. Kamaszkoromban egy beképzelt nősténykecske visszautasított. Az első feleségemnek a nővérem tetszett jobban.
Soroljam? Gondolhatod, nem könnyű nekem. Ezért is örülök, hogy találtam egy levelezőpartnert, ha hitetlent, akkor is.
Allah növessze nagyra a szakálladat,
Szadi
Kedves Szadi,
Allahnak teljen öröme benned, meglepett válaszod. Nem titkolhatom örömömet. De kétségeimet sem. Mostanában, mint hallom, a Nagy Sátán (már ahogy te hívod az ifjabbik Bokor Amerikáját) Katarban építi ki légibázisát. Vagyis úgy néz ki, Szodoma bin Laden után te leszel a következő, Szadi. Leveled mindazonáltal reményt kelt bennem, hogy a párbeszéd fennmarad közöttünk. Mi ugyan kicsi, de mégiscsak NATO-ország vagyunk.
Üdv,
Feri
Kedves Feri,
A NAFS, ami tulajdonképpen az emberi természet, az önzés, elkobozhatja a szíved, őszintétlenné teszi a hited, de te a hitetlenek küszöbét söpörd fel erényeiddel, és a csalódás millió sivatagával falazd el őket mindvégig. Így tanította Ahmed Szamani 1146-ban. Vigyázz magadra, és őrizd meg tisztának. Ne vásárolj a sátáni McAllahokban.
A híreket én is hallottam, de nem félek. Van két atombombám. Tudom, nem sok. Oroszországban minden módosabb embernek van egy. Egyet Amerikának, egyet a Kis Sátánnak, Izraelnek, és… Aztán itt vannak még a palotáimba befalazva a kémiai fegyverek, akarom mondani példák. Meg tizenhétmillió hű hazafi. Mind kész értem meghalni. (Különben általam halnának meg.) Ha ők egyszerre veszik le a cipőjüket – az ám a biológiai fegyver!
A kis Bushnak már az apjával is volt szerencsém 1991-ben. Azóta valahogy unatkozom. Csupa hülyével vagyok körülvéve, ezért még kitüntetnem is saját magamat kell.
Hanem mondok én neked valamit, Feri. Van pár föltételem, és akkor talán meggondolom magam. Először is Szíria adja vissza Libanont Libanonnak, Libanon pedig Mezopotámiának. Azaz nekem. Amerikának vissza kell adnia Alaszkát Oroszországnak, Louisianát Franciaországnak, fél Mexikót Mexikónak. A megmaradt Amerikát adják vissza az indiánoknak. Győzzön az igazság. Románia adja viszsza Erdélyt Magyarországnak. Még az utóbbinál is merészebb feltételem van: a pápának fel kell vennie a mozlim hitet. Spanyolország adjon vissza mindent a móroknak. Az izraeliek tanuljanak meg tengeren élni. Vagy tenger alatt. Kuvaitnak ki kell fizetnie csapataim odaküldésének, elszállásolásának és az ottani értékek ideszállításának költségeit. A kurdok is fizessék ki a (mérges)gázszámlát. (Különben is: aki Hitlerhez hasonlít, azt elgázosítom.) Az egyiptomi és szíriai elnök, valamint a szaúdi király iszapbirkózásban mérje össze erejét. Amelyikük életben marad, azt én lövöm le.
Most ennyit.
Híved,
Szadi
Ui. Hagyjuk már ezt a háborúsdit, írj másról. Hallom, nálatok választások voltak. Látod, nálunk csak egy választás van, 1979 óta, és milyen jól megvagyunk.
Kedves Szadi,
Kösz, hogy gondoltál a magyarokra is, de a többi föltételed sokallom egy kicsit. Ami a választásokat illeti, hát azt elbaltáztuk. De szerencsére nem csak két választás van Magyarországon. Itt is bejöttél te, vagyis a Szadi. Na meg persze a Műszép. Kétmillió hülye ellene szavazott a többi tizennégymilliónak. Ezt te hagynád, Szadi?! Hagynád, hogy Bagdad leszavazza Bászra alsót? És az amerikai mozlimok? Ők nem mozlimok? Te hogy vagy ezzel?
Béke legyen veled,
Feri
Kedves Feri,
Nem azért mondom, de nálunk egy törzsi háború néz ki úgy, mint nálatok egy választás. Nálunk egy induló van. Szavazz rám! Hiszed vagy nem, már maguktól teszik. Az én píárszakértőmnek még egy többszemélyes vízipipára se futja. Addig is marad a feje a nyakán. Azt mondják, hogy én szögesdrót mögött tartom a kurdokat. Miért tenném? Ha bejönnek egy városba, végük. Tudod, igaz az a mondás, hogy ha a teve orrát beengeded a sátor alá, be is jön. Ismered: adj a tótnak szállást, kiver a házadból. Bánt engem a judeokeresztény sajtó egyoldalúsága. Én nem vagyok terrorista, csak nem félek tőlük. Négy feleségem van. Hogy az én államom lator? Hogy úgy nézek ki, mint Flintstone Frédi? Azt is terjesztik, hogy ha a Szaddám név első szótagján van a hangsúly, művelt embert, de ha a másodikon, cipőtisztítót jelent. Mi ez, ha nem a jó híremhez fűződő személyiségi jogaim megsértése? Közben ma bejött a tegnapi orvosom, és azt mondta, hogy nagyon erős gyógyszert ad fejfájás ellen. Hogy jobban érezzem magam, vegyek be egyet. Hogy mindenki más jobban érezze magát, vegyek be kettőt. Saját kezűleg nyuvasztottam ki, mint a többit. Hát így megy ez. Ma nehéz napom volt, ötször borotválkoztam.
Allah áldása legyen rajtad,
Szadi
Kedves Szadi,
Azt írtad, kerüljük a háború témáját. Közben végig politizálsz. Tudom, hogy nehéz vezetni egy országot, de szerintem térjünk át a sport témakörére. Köztünk maradjon, de az iráni focit meg se közelíti az iraki. Mi a véleményed erről?
Béke legyen veled,
Feri
Ide figyelj, te nifaaq, te naszara,
Hogy a te értelmi szinteden is meglegyen: te álszent, te keresztény. Nem véletlen, hogy mi kuffároknak, azaz hitetleneknek hívunk titeket. Adok egy nasihatot (jó tanács): söpörjön mindenki a saját sátra előtt. Hát beleszóltam én, hogy a Fradi jobb vagy az MTK? Hát mondtam én, hogy a magyar válogatott az albán mozgássérültek csapatával se állhatna ki a győzelem reményével? Kaptál te lépfenevírust? Pedig zsidó környéken laksz, feltehetően zsidó nővel, és naponta átlag négy levelet bontasz fel! Én csak tudom. Azt hiszem, ez az egész levelezés félreértésen alapult, és ideje befejezni.
Szaddám
Kapd be!
F.
Te már be is kaptad a Dzsihád számítógépvírust. Meee!
Sz.
Hurrikán: teljes szigeteket kellett evakuálni + videó
