Az autópálya-építő kis- és középvállalatok finanszírozását továbbra is állami pénzből bonyolítják, akkor is, ha a sztrádaügyek koordinálása esetleg elkerülne a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB). Így változatlanul szükség van egy állami kereskedelmi bankra, többek között ezeknél az ügyleteknél – nyilatkozta Gerhardt Ferenc, a Konzumbank elnök-vezérigazgatója lapunknak.
Emlékezetes: az új kormányzat képviselői a sajtóban közölték: az autópálya-építést a továbbiakban nem az MFB, hanem a központi költségvetés keretei között kívánják koordinálni.
Csillag István, a gazdasági és közlekedési tárca kijelölt minisztere a jövő hétre ígért választ arra a kérdésre: meg kívánják-e tartani a ma csaknem kilencven százalékban állami (MFB) kézben lévő hitelintézetet, vagy privatizálják. Tavaly a társaságot már majdnem magánosították – kérői az MKB, az Erste és az IC Bank voltak –, de üzleti mutatóinak felfutása miatt az állam mégis a megtartás mellett döntött.
A Konzumbank tegnapi rendkívüli közgyűlésén az MFB hárommilliárd forinttal növelte leánycégének 5,231 milliárd forintos jegyzett tőkéjét. A banknak (amely eredetileg ötmilliárdos emelést kért) eddigi, 1,3 milliárdos nagyhitel-limitjének növelése, az alacsony tőkemegfelelési mutató és a mérlegfőösszeg dinamikus gyarapodása miatt volt szüksége az injekcióra.
A Konzumbank mérlegfőösszege már 2002. első negyedévének végére meghaladta a 90 milliárd forintot, noha az eddigi éves terv 92 milliárddal számolt. A 79 milliárdos betétállomány is megközelítette a remélt 80,5 milliárdot. A tőkeemelés nyomán viszont az MFB új üzleti terv kidolgozását írta elő számunkra – mondta Gerhardt.
Idén így már hetvenmilliárdos hitelállományt és egymilliárdot meghaladó adózatlan profitot remélnek. Várakozásuk szerint a saját tőke idén legalább egymilliárd forinttal haladhatja meg az alaptőkét.
OLVASOM!!!!!!!!! „Hetven éve nem tudok semmit a családomról, azt se tudom, hova vannak eltemetve a szüleim”
