Lehet, hogy a belsőépítész török volt, mindenesetre a Belgrád rakparti Dionysos étterem nem azért népszerű és jó, mert a belső tereket valamely kivételes artisztikum jegyében alakították ki. Ide enni jár az igényes „fogyasztópolgár”, a kulisszák esetlenségein hamar túlteszi magát. A görög s a magyar ízlésvilág között vannak különbségek, s ezekről tudományos disszertációkat lehetne írni. Ám mielőtt tudománynak eresztenénk a fejünket, kóstóljunk meg valamely előételt. Azonnal kiderül, a két ízlésvilág minden különbözősége ellenére, nincs ellenséges viszonyban egymással. Előételekből igen bőséges a választék. Itt a Dionysosban, tizenkilencféle finomságot kéne végigennünk, hogy megnyugtatóan a végére érjünk, bár vannak vegyes tálak is, azokkal is jóllakhat az emberfia. Ám a jóllakottság itt nem akadálya a további étkezésnek, mert vannak oly csemegék, amelyeket a világ minden kincséért sem szabad kihagyni.
Aki a szárnyasokat kedveli, annak jó szívvel ajánlhatjuk a cserépedényben sütött csirkemellfilét, juhsajttal. A veres húsok híveinek nagy megeledésére válhatnak oly hagyományos görög fogások, mint a Gyros, a Souvlaki, de az sem kockáztat sokat, aki a borsos bélszínt választja. Rendkívül ízletesek a faszénen sült pecsenyék, közülük is kiemelkedik a brizzola arni, bőrős báránygerinc ropogósra sütve. S akkor még hátra vannak a halak és mindenféle tengeri herkentyűk. Van itt minden, amit a tenger gyümölcseinek szokás nevezni; polip, tintahal, rákok, hatalmas zöld kagylók, nyelvhal, lazac, márna, vörös sügér, rombuszhal, a jobb módúaknak languszta, s még sorolhatnánk hosszan. Aki nem éri be egyfélével, annak javasoljuk souvlaki thalassinit, a garnélarákból, lazacból és tintahalból készíttet nyársat, természetesen faszén parázson sütve. Nagyobb társaságok jól járnak, ha kérnek egy Poseidon tálat. Ezen tucat különböző hal-, kagyló-, rák-, polipféle található. A kétszemélyesnek hirdetett tál nem olcsó, 17 300 forint, de öten-hatan is jóllakhatnak belőle, s úgy, már nem is olyan vészes. A legkifinomultabb ínyenceket bíztatjuk, rendeljenek előre egész polipot megsütve. Ez nem szerepel az étlapon, elkészítése komoly előkészületeket igényel, de a végeredmény minden képzeletet felülmúl. Amilyen ronda lény a polip, olyan finom megsütve. Figyelem! Egymagában senki ne kezdjen ki egy sült polippal, mert a legderekabb haspók is alulmarad. Levezetésképpen remek salátákat, különleges édességeket kérhetünk, vagy egy „egyszerű” gyümölcstálat, amin a téli hónapokban is található friss eper, sárgadinnye, vagy óriásszemű , mézédes görög szőlő. S ha már a szőlőnél tartunk, a borokat ki ne hagyják!
Ősztől, tavaszig, péntek esténként élőzene szórakoztatja a nagyérdeműt. Kiváló zenekar, a Sirtos együttes húzza, pengeti a talpalávalót, aminek eredményeként, éjféltájban fergeteges buli kerekedik. Ezekre az estekre, hetekkel előre javallott asztalt foglalni.
Veltelini
Robbie Keane: Ha ez nem motiváció nekünk, akkor nem tudom, hogy mi
