Április végéig a Földhitel- és Jelzálogbank (FHB) Rt. – partnerbankjaival együtt – hozzávetőleg 25 milliárd forintnyi hitelkérelmet helyezett ki – közölte lapunkkal Zádori János, a hitelintézet sajtófőnöke. Az első négy havi kihelyezésen belül tízmilliárd forintot az FHB és ügynökei kezelnek, a partner hitelintézetek által nyújtott kölcsönök összege pedig 13–15 milliárd forintot ér el. Az FHB által nyújtott kölcsönök kétharmadának lakásvásárlás, nagyjából ötödének -építés, a többinek pedig lakásbővítés vagy -felújítás a megjelölt célja. E számok tükrében egyértelmű, hogy a bank éves kihelyezési teljesítménye jóval meghaladja majd az eredeti, nagyjából harmincmilliárd forintról szóló tervet.
A szóvivő optimista az év további részét illetően is: az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy leginkább a második negyedévben ugrik meg a hitelfelvételi kedv, így májusban és júniusban is dinamikus kihelyezés-növekedésre lehet számítani. (Az FHB partnerbankjai nélkül csak áprilisban ötmilliárd forintnyi kölcsönt helyezett ki.) Az FHB tapasztalatai szerint változatlanul alacsony a problémás vagy külön figyelt kihelyezések aránya: ez egyrészt azzal magyarázható, hogy az ingatlanhiteleknél a nagy tét miatt „fegyelmezettebbek” az ügyfelek.
3 alapanyag, amit pajzsmirigy-alulműködés esetén jobb kerülni
