Már a Horvát Köztársaság lakossága is erősen utálja Bokros Lajos egykori magyar pénzügyminisztert, néhány napja a teljes Zágráb kivonult a placcra, takarodjék innét a Lajos, megvan nekünk nélküle is a magunk baja.
Aki még nem tudná, nemzetmentő Bokros Lajos, akit megelőzően úgy rúgtak ki a magyar kabinetből, hogy tokostól vitte ki a József nádor téri minisztérium nyílászáróit, Horvátországba szerződött, hátha itt még nem tudják, mi a helyes pénzügypolitika. (Pechjükre elmondta a Lajos.)
Röviden idézem Davor Juric szakszervezeti vezető minap elhangzott nyilatkozatát Lajosunkkkal kapcsolatosan: „Bokros Lajosnak sikerült két hét alatt összekovácsolnia a horvát szakszervezeteket, és kiváltania az emberek közfelháborodását.”
Itt jegyzem meg, többre tartottam a horvát szakszervezeteket annál, semmint párbeszédbe elegyedjenek a Magyarországon egyszer már ellehetetlenült bajszos-kukkeros emberrel, akinek nagyjából annyi köze volt a boldogtalan lakossághoz, mint tevének az artézi kúthoz.
Ha én lennék Bokros Lajos, akinek elképzeléseit – csomagját – a magyar Alkotmánybíróság tizenöt (vagy tizenhat) ponton találta törvénysértőnek, bizony menten elsáncolnám magam a Bakonyban, mint Savanyó Jóska és betyártársai annak idején.
Ez a Lajos azonban nem olyan, ő nem sáncolja el magát sehová, ellenben állást vállal az EU-ba igyekvő Horvátországban, mint akinek kisujjában van a győzelem és a tudás.
Érdemes megnézni közelebbről ezt az emelkedett bankárt – szerintem fogalma nincs arról, mi történik itt, Magyarországon, Horvátországban, Bergengóciában és másutt. Bokros Lajos segédbankár nevetgél, kacag, ha meg ideje úgy engedi, elvon tőlünk gyest, gyedet, s mi jó falat, mindent.
Pillantsunk Lajosra, benne hallgat a sötétség.
Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett az ellenzék, a Fidesz nem lesz ott
