Ünnepi vacsorával vette kezdetét tegnap este Trencsénben a Benelux államok és a visegrádi tagországok kormányfőinek második találkozója, amelyet Mikulás Dzurinda kormányfő kezdeményezett. Magyarországot a találkozón Stumpf István kancelláriaminiszter képviseli. Mint ismeretes, a hét ország kormányfőinek első találkozója tavaly decemberben Luxemburgban volt.
A hét ország vezető politikusainak munkaértekezletére ma délelőtt kerül sor a trencséni várban. A megbeszéléseken a felek értékelik az Európai Unió bővítési folyamatának tapasztalatait, s a vendéglátó szlovák fél azt várja el, hogy az uniós tag Benelux országok deklarálni fogják a visegrádi négyek csatlakozási szándékának támogatását s a csatlakozási tárgyalások befejezését 2002 végéig. Értékelni és értelmezni fogják a kisebb államok regionális együttműködésének formáit és szükségességét is, s kitérnek arra is, hogy működhetne szorosabban együtt a két regionális csoportosulás a gazdasági, politikai és a társadalmi élet különböző területein.
Hurrikán: teljes szigeteket kellett evakuálni + videó
