Újra harcoltak a birodalomalapító Csin Si Huang-ti kínai császár terrakotta-hadseregének katonái – illetve az azok módjára öltözött őrök: rátámadtak a történelmi nevezetesség színhelyére érkezett turistákra, és többet is megsebesítettek közülük. Az eset, amelyről a kínai lapok számoltak be a héten, a május elsejei ünnepi időszakban történt Hszian közelében, ahol a hetvenes években ásták ki a földből a Kínát 22 évszázaddal ezelőtt egyesítő császár örök álmát őrző agyagkatonákat.
A verekedés azzal kezdődött, hogy a terrakottakatonák viseletébe öltözött őrök nem engedtek fel két turistát a széles városfalra, ahonnan azok szemügyre akarták venni a környéket. A harcosok és a két látogató közötti szóváltás csakhamar tömegverekedéssé fajult: az előbbiek ősi fegyvereikkel verték az időközben összegyűlt turistákat, akik ökölcsapásokkal és rúgásokkal válaszoltak. A helyi idegenforgalmi hivatal pedig közölte: kiegyenlíti a kórházi számlákat, és kártérítést is fizet. A harcias őrséget elbocsátották.
Több százezren vettek részt a tűzijátékon
