DR. HORTYÁNSZKY TIBOR
NOÉMI VENDEL, ÍRÓ
ÉS SZKEPTIKUS
MA KORÁN KELT
Megnézte a naptárt, mire ébredt…? s rájött – mielőtt a töredékszavazatok maga alá temették volna –, hogy bizony igencsak elaludt az utóbbi 12 évben.
A NAPTÁR UGYANIS 1990.
MÁJUS EGYSEJÉT MUTATOTT
(Elsejét, de úgy csak annyi értelme volna, amennyi.)
(Annyi sem.)
SAJNÁLTA, HOGYHA MÁR
ENNYI ÉVET ÁTALUDT,
LEGALÁBB MÉRT NEM
KELT FEL KORÁBBAN
(De ahhoz korábban kellett volna felkelnie…!)
A VÁLTOZÁS KORÁBAN
ALUDT EL
(azt hitték örökre…), de változatlanul felébredt.
Igaz, 12 fényévnyi késéssel.
HOGY Ő VOLT A VÁLTOZÁS
KORÁBAN? VAGY AZ MÁR
LEZAJLOTT NÉLKÜLE?
Ezt ő, az ő korábbi – pihentetett, ellenzős szemével – (behúnyttal) pontosan nem ítélhette meg. Különben sem volt már tegnap se mai, inkább tegnapelőtti gyerek. Örökös gyerekkorban tartott, aki fel sem nőhetett az utolsó években a feladatokhoz, az újra fel és leosztásokhoz… Ahogyan olyan jól bemagolta még annak idején a marxizmusból: a (már akkor sem olyan eredeti) tőkefelhalmozáshoz. (Egyébként messze nem dr. Hortyánszkynak hívták, de ragaszkodott ehhez az arisztokratikusan csengő névhez.)
GYORSAN MEGMOSAKODOTT (MOSTA KEZEIT… LÁBAKAT NEM, MERT ATEISTA
NEVELTETÉST KAPOTT)
– a naptár különben is a munka ünnepét jelezte, és az munkaszünet. A jelenlegi és jövőbeli munkanélkülieknek is. (Mégha azok nem is ugyanazok lesznek…)
NEM TUDTA, AZ ÉPÍTŐK
SZÉKHÁZA ELŐTT,
A FELVONULÁSI TERÜLETEN KÖZVETLENÜL ALUDT-E EL
vagy közvetetten, a felvonulás közvetítésétől? Azt se tudta, mit kezdtek el építeni, mi épült már fel? betegedett le? esett vissza vagy éledt újra, régi-új életre?
ÉJJELISZEKRÉNYÉN, AMELY
NAPPAL IS SZEKRÉNYKÉNT ÜZEMELT
– a beépítetten kívül, a kúszófolyosón, 40 négyzetméteres paneljében –, egy félpár hideg virsli került megint közvetlenül kitapintható közelségébe, és egy félpohár megmelegedett 3.60-as folyékony kenyér… (felmelegített.)
EZEN A PONTON AZONBAN
VALAHOGY RÁÉRZETT ÍRÓI ÖSZTÖNÉVEL VENDEL
(NOÉMI ÉS TIBOR)
hogyha így folytatja, ebben a modorban (ben? be?) stíl-begyakorlottan, szocialisztikusan, érzéketlenül és realistán (suk-sükben), akkor nem számíthat sikerre – egyelőre –. Ezért a régi, elsárgult újságok apróhirdetései helyett mai aprócska partnerként egy koalícióst keresett, remélve, hogy révén szürkeségét majd állományba veszik.
VISSZAALUDNI (ÁLMODNI) MÁR NEM AKARTA
azt, amit a helyesírási szakkönyv is elmúlt időnek nevez. (Három – kulturális – T-vel…)
PERSZE, TUDTA Ő MAGÁTÓL IS, HOGY A TÖRTÉNELEM NEM
ISMÉTLŐ-FEGYVER
nem ismétli önmagát… a munkásosztály(ban) sem… (átcsúszik majd a pótvizsgán). És kétszer nem lehet belépni ugyanabba a pártba (vízilépcsőbe, Európai Unióba.)
MÉG SZÁMOS FRAPPÁNS, EGYSRÓFRA-JÁRÓ,
SEMATIKUSNÁL
SEMATIKUSABB
REGÉNY-RÉSZLET ESZÉBEJUTOTT VOLNA…
sokak megelégedésére… Mert csak a második fordulóban – nélküle is – két és félmillió máskéntgondolkodót szavaztak le – a nem is sokkal kevesebbek… nem csalás, ámítás se…(?) De ezek se voltak angyalok, kormányuk se. Ez majd folyamatosan – ahogyan elfogy az ígéretek mögül a fedezet –, egyre bebizonyítottabb lesz, sajtójuk nem hagyhatja ki ezt a ziccert… bevált a mószer…
Csak legyünk túl a két(harmatos) médiatörvényen…
TEHÁT NEM ÖRDÖGÖK JÖTTEK VISSZA, VELE SEM
mert az ördög nem alszik.
(Ő meg átbóbiskolta ezt a 12 évet, még közben, négy évre se ébredt fel…)
De most már éberebb lesz… hogy a mostani nagykapitalisták a volt kiskommunistákat is képviselik-e (?!) (Öléggé bajba’ volt a kifejezéssel.)
TUDTA, NA JA (HOGYNE, NINÁ, HÁT PERSZE), EZ ÍGY TÚL
LEEGYSZERŰSÍTETT
mint a szoc.reál. műfaj, meg benne ő, a sematikus ember.
(És csak választásokat lehet nyerni vele…)
DE TITKON ÖRÜLT
(NOÉMI, TIBOR, VENDEL)
hogy már most ilyen bigottan egyoldalúan vetítik rá a fényesen vakító jövőre az ötvenes, ’56 utáni, Bokroscsomagoló (kipakoló) sötét időket, reflexeket. Mégrégmúltabbal rémisztgetni (Horthy-újratemetést parodizálni, millenniumi évet, Szentkoronát főleg), csak az egyik oldalnak lehet.
JAJ A (TÍZ MANDÁTUMMAL) LEGYŐZŐTTEKNEK!
(Utánaszámolhattok… utána számolunk veletek!)
…ÉS MONDANI TESSENEK
mi, balga belgák, a függetlenek padsorában foglaljunk megint helyet? Vagy a parlamenti karzatról is megifgyelhetjük, kik tartják be jobban vagy mégjobban a szigorúan európai uniós követelményeket?!
Hamis papírokkal kerülik meg a szankciókat az európaiak
