A Synergon Informatika Rt. a 2002-es év első negyedévét ismét nyereséggel zárta, megőrizve a tavalyi év végén visszaállított profitábilitását. A cégcsoport a 2001-es év első negyedévében elérthez képest hat százalékkal alacsonyabb árbevétel mellett is pozitív eredménnyel fejezte be a vizsgált időszakot. Az idei év első három hónapjában a cégcsoport konszolidált árbevétele 4,6 milliárd forint volt, ami a tavalyi első negyedév 296 millió forintos veszteséghez képest javuló, huszonnégymillió forint adózás utáni profitot eredményezett.
Az informatikai piac keresletét a 2002-es év első három hónapjában nagymértékben meghatározta az egyik legfontosabb ügyfélszegmensnek tekinthető telekommunikációs szektor dinamikájának lassulása: a világszerte tapasztalható, pénzügyi nehézségekre, illetve racionalizálásra visszavezethető, költség- és beruházás politikáját érintő visszafogás. Ezt a hatást erősítette a magyarországi (illetve csehországi) parlamenti választások előtt kialakult várakozás, ami hasonlóképpen egyes beruházások, projektek lefékeződésében volt érezhető.
A Synergon jelentős fejlődést ért el a tanácsadási területen. Az SAP üzletág új megrendelésekkel és korábbi szerződések supportjából biztosította növekedését, míg a biztonsági tanácsadás terület újra három számjegyű növekedést ért el kül- és belföldi, magas fedezettartalmú projektjeinek köszönhetően.
A leányvállalatok közül a horvátországi Span kedvező piaci feltételek mellett további folyamatos növekedést tudott felmutatni, és egyes területeken piacvezető pozícióba került Horvátországban. A csehországi Infinity piacára Magyarországhoz hasonlóan rányomta bélyegét a júniusi parlamenti választások előtti bizonytalanság, azonban a szolgáltatásorientált tevékenységek erősítésével a leányvállalat eredményességében mégis jelentős pozitív elmozdulás volt tapasztalható, ami a cégcsoportos stratégia lokális megvalósításának a hatása.
Trump béketárgyalást készít elő Zelenszkij és Putyin között
