Összességében több mint 13,3 milliárd forintot fordít a főváros 2002-ben útfelújításokra, híd- és felüljáró-rekonstrukciókra – jelentette be tegnap Demszky Gábor. A főpolgármester négy olyan újabb beruházást ismertetett, amelynek összköltsége eléri a 6,7 milliárd forintot. Az 5-ös útnak az Ecseri út és a Határ út közötti szakaszán 1,3 kilométer hosszúságban kétszer két sávos utat építenek 3,2 milliárd forint értékben, amelyet augusztusban adnak át a forgalomnak. A hiányzó útpálya megépítésével az Ecseri út és a Határ út közötti területen teljes lesz az 5-ös út fővárosi kapcsolata, és megszűnhet a jelenlegi kétszer egy sávos Gyáli úti, valamint a lakótelepi elosztó és kerülő utak terhelése is.
A 6-os úton szintén kétszer két sávosra bővül a Hauszmann Alajos utca, a Galvani utca, a Kitérő út és a Vilmos utca közötti szakasz. Ennek a beruházásnak a költsége eléri a 2,9 milliárd forintot. Megépülnek továbbá a Hosszúréti-patakot és a Vágóhíd utcát keresztező csomópontok hídszerkezetei. A kiviteli munkák előtt a térségben régészeti feltárásokat is végeznek.
A Nagymező utcának az Andrássy út és a Mozsár utca közötti szakaszán rehabilitációs munkálat veszi kezdetét, s erre 200 millió forintot költ a főváros.
A negyedik beruházás a Szabó Ervin téren és környékén valósul meg. A térre díszburkolatot terveznek, a kút körül kis park létesül, vonalát új fasor is kíséri majd. A Reviczky utca és az Ötpacsirta utca forgalmát csökkentik, a jelenlegi járdaszegély helyén mindkét oldalon fasort telepítenek, fák közötti parkolóhelyekkel. A kiviteli munkák júniusban kezdődnek el, és decemberre fejeződnek be.
Zelenszkij uralmának vége lehet, már az utód is megvan?
