Egy héten belül három multinacionális vállalat, a Kenwood, a Tech Data és a Flextronics vezetőségének döntését jelentették be: a cégek teljesen felszámolják magyarországi leányvállalataikat, vagy jelentős létszámleépítést hajtanak végre. Információink szerint több multi hasonló lépéseket fontolgat a hazai jelenlétüket érintően.
Kivonul a magyar piacról a világ második legnagyobb számítástechnikai nagykereskedője, az amerikai Tech Data. A cég leányvállalata többek között Hewlett-Packard-, IBM-, Compaq- és Microsoft-termékeket forgalmazott, az Autodesknek pedig kizárólagos értékesítője volt. A Napi Gazdaság értesülése szerint a társaság nem került csődhelyzetbe, állításuk szerint azért döntöttek a kivonulás mellett, mert veszteségesek voltak, a további invesztíció pedig forrásokat kötött volna le. A Tech Datának a régióban Csehországban és Lengyelországban is vannak érdekeltségei, amelyek jól működnek.
Jövő év március végéig kilenc külföldi gyárából négyet bezár vagy elad a japán Kenwood Corporation szórakoztatóelektronikai gyártó: tokiói értesülés szerint a cég egy-egy magyarországi, franciaországi és mexikói rádió- és gépkocsiaudio-üzemet zár be, máshol folytatja a termelést. Nyár végéig nyolcszáz dolgozó elbocsátását tervezi a Flextronics sárvári gyára, mivel a Microsoft beszünteti az Xbox játékkonzol gyártását Sárváron és az összeszerelést Kínában folytatja.
Hurrikán: teljes szigeteket kellett evakuálni + videó
