Orbán Viktor miniszterelnök a kabinet múlt keddi ülése utáni sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy az állami tulajdonban lévő földeket versenytárgyalás útján azonnali értékesítésre tűzik ki.
A kormányfő megfogalmazása szerint enyhíteni kell az országosan észlelhető földéhséget, mert a családi gazdaságok és az egyéni gazdák előtt a fejlődés lehetőségének legkomolyabb korlátja a földhiány.
Az érintett földterületek meg vannak terhelve korábban megkötött haszonbérleti szerződésekkel, de ennek ellenére is versenytárgyalásra bocsátják őket, az elővásárlási jogra vonatkozó szabályok figyelembe vételével. A földtörvény, illetve a Nemzeti Földalapról szóló törvény az eljárást világosan rögzíti. Az elővásárlási jog kedvezményezettjeit külön-külön kell bevonni a versenytárgyalásba.
A miniszterelnök szavai szerint a több százezer hektárnyi földterület értékesítését lehetővé tevő döntéssel a helyben lakó gazdákat szeretnék földhöz juttatni. A kormányfő az intézkedés kapcsán úgy fogalmazott: nem szeretnék nyitva hagyni a következő kormány előtt azt a lehetőséget, hogy megnyissa a jogi személyek számára a termőföld megszerzésének lehetőségét. Szerinte ez ellen egyetlen módon lehet védekezni – úgy, hogy az egyébként hasznos legyen a mezőgazdaság szempontjából is –, „ha eladjuk a földeket a gazdáknak, mielőtt a következő kormány másoknak adná el”.
Az MTI jelentése szerint Orbán Viktor elmondta, a határidőt a törvény megadja. Megjegyezte: mielőbb szeretnék a hirdetményeket közzétenni, és onnantól kezdve a 30. napon lehet megtartani a versenytárgyalást. Addigra már ajánlatokat gyűjtünk be, és olyan elkötelezettségeket vállal az állam, hogy nem lesz lehetetlen, de nagyon nehéz lesz visszalépnie ettől a következő kormánynak, nem beszélve ennek társadalmi következményeiről – fűzte hozzá a miniszterelnök.
Narancsbárózik az MSZP. Nyomatékosan felszólítjuk a leköszönő kormányt, hogy a maradék néhány hetében ne rontsa tovább a saját helyzetét, és tartózkodjon az ilyen etikátlan, a nemzetet, az adófizetőket megcsorbító akcióktól – így reagált a jelenlegi kormányzat földvásárlást elősegítő intézkedésére Németh Imre, a szocialista párt mezőgazdasági miniszterjelöltje. Németh úgy tartja: ez „fedőakció a narancsbárók által megszerzett nagygazdaságok, tőkés nagybirtokok földdel való ellátása céljából”, amely hasonlít a családi gazdaságok finanszírozására kidolgozott hitelkonstrukciók árnyékában megbúvó 12 állami gazdaság feltőkésítéséhez. Németh szerint a Fidesz birtokrendezés alatt azt érti, hogy az állami földtulajdont a saját klientúrájának osztja ki.
Hamis papírokkal kerülik meg a szankciókat az európaiak
