Viharok az FDP körül

MTI
2002. 05. 17. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A német liberálisok észak-rajna-vesztfáliai szervezetének elnöke nem lát okot arra, hogy eltávolítsanak a pártból egy antiszemita kijelentéseket tett újsütetű tagot. Jürgen Möllemann tegnap egy interjúban leszögezte: a Szabad Demokrata Párt tagságának semmi köze az antiszemitizmushoz. (A szíriai származású Dzsamal Karszli korábban náci módszerekhez hasonlította a Saron-kormány katonai fellépését a palesztin autonómia területén, s ezért a Zöldek korábban kizárták soraikból.) Möllemann szerint a politikus több ízben elnézést kért elszólásaiért, emellett fenntartások nélkül magáévá tette az FDP mannheimi kongresszusán elfogadott határozatot, amely korlátozás nélkül elismeri Izrael létezési jogát. Tagadva, hogy a „világméretű cionista lobbi” befolyását emlegető Karszli befogadásával kíván szavazókat toborozni, elérendő az FDP által célul kitűzött 18 százalékos választási eredményt, Möllemann kijelentette: nagyon szeretne minél több támogatót megnyerni a liberális pártnak abból a Németországban élő hárommillió muzulmánból, akik közül nyolcszázezren szavazati joggal rendelkeznek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.