Egyre kevésbé van elragadtatva a szlovén közvélemény az ötlettől, hogy alig kétmilliós országa az észak-atlanti szövetség tagja legyen. Ennek okait eddig a jobboldali Szlovén Nemzeti Párt szókimondásáról híres vezére, Zmago Jelincic foglalta össze a legfrappánsabban, amikor a közelmúltban azt mondta: a NATO-tagság nem egyéb, mint a katonai költségvetés megemelésének kötelezettsége, hogy a pénzen méregdrága amerikai fegyvereket lehessen venni. Voltak kezdeményezések arra nézve, hogy e fontos kérdésben népszavazás döntsön. A szlovén pártok ezt nem karolták fel, de el sem vetették. E tekintetben példaértékű a javarészt reformkommunistákat tömörítő Szociáldemokraták Egyesített Listájának állásfoglalása, amelynek elnöke, Borut Pahor szerint a népszavazás megfontolandó, de csakis azután érdemes foglalkozni vele, ha novemberben Prágában Szlovénia tényleg meghívást kap a NATO-ba.
Erre a meghívásra nézvést szeretett volna valami konkrét ígéretet kapni Janez Drnovsek, Szlovénia miniszterelnöke a múlt héten az Egyesült Államokban. Ehelyett azonban alapos fejmosásban részesült. A tagjelöltek felkészültségét értékelő Pentagon minden eddiginél élesebben bírálta Szlovéniát, amiért megengedhetetlenül alacsony a katonai kiadások aránya, nagyon lassan halad a haderőreform, és nincs átfogó koncepció a hadsereg fejlesztésének irányairól. Amerikában azt sem mulasztották el Drnovsek orra alá dörgölni, hogy nem volt bölcs dolog az amúgy is szűkös katonai költségvetés terhére kormányrepülőgépet vásárolni, ráadásul egy megvesztegetési ügyeiről elhíresült cégtől.
A reálisnál jóval borsosabb áron beszerzett kormánygép körüli botrány enélkül is épp elég kínosan érintette Drnovseket, hiszen éppen olyan időszakban pattant ki, amikor sok minden más is – mint például az infláció felgyorsulása, a gazdaság növekedési ütemének lassulása, a növekvő költségvetési deficit – is borzolta a szlovén polgárok kedélyeit. Ennek okán még az sem elképzelhetetlen, hogy rontani fogja Drnovsek esélyeit, ha mégis jelölteti magát az államelnöki posztra, sőt – más okokkal együtt persze – a kormány bukását okozhatja. A trónkövetelő jobbközép pártoknak nem lesz nehéz fogást találni Drnovsek balliberális koalícióján. A jobbközép vezérei, Janez Jansa szociáldemokrata párti és Andrej Bajuk, az Új Szlovénia elnöke máris követelik a kormány lemondását és az előrehozott választások kiírását.
Hurrikán: teljes szigeteket kellett evakuálni + videó
