Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetLekerülhetünk a feketelistáról Várhatóan ma leveszik Magyarországot az OECD mellett működő, pénzmosás elleni fellépésért felelős akciócsoport, a FATF feketelistájáról. Az OECD mellett működő szervezet majdnem pontosan egy évvel ezelőtt döntött úgy, hogy hazánkat a „nem együttműködő” államok közé sorolja. Az azóta eltelt időszakban a kormányzat számos olyan intézkedést hozott, amely elősegíti, hogy hazánk megfeleljen a kívánatosnak tartott feltételeknek. (B. M. T.) Támogatás a vasműnek A Dunaferr működésének folyamatos fenntartásában és a társaság reorganizációjának megvalósításában a kormány kész állami szerepvállalásra is – közölte tegnap az ÁPV Rt. igazgatósága. A pénzügyminiszter felkérte az ÁPV Rt. vezetőit, hogy kezdjenek tárgyalásokat a Dunaferrt finanszírozó nagybankokkal. Az ÁPV Rt. ugyanakkor a Malév Rt.-nek várhatóan hatmilliárd forintos tőkeinjekciót biztosít. (MTI) Washington Mladicsot akarja Az Egyesült Államok figyelmeztette Belgrádot, hogy az amerikai kongresszus megszigoríthatja a Jugoszláviának szánt segélyek kiutalásának feltételeit, ha nem tartóztat-ják le a többi háborús bűnöst is, elsősorban Ratko Mladicsot, a boszniai szerbek egykori vezérkari főnökét, aki többek között a srebrenicai mészárlás levezénylésével gyanúsítanak, amelynek mintegy 8000 bosnyák esett áldozatul. (MTI)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















