Röviden

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Lendvai tagadással védekezik Tegnap juttatta el Lendvai Ildikó jogi képviselője a szocialista alelnök nyilatkozatát az őt beperlő Orbán Viktor ügyvédjének – értesült a Magyar Nemzet. A volt miniszterelnök június 7-én személyiségi jogainak megsértése miatt, jelképes, egyforintos kártérítés megállapítását kérve perelte be az MSZP alelnökét. Lapunk úgy tudja: Lendvai nyilatkozatában tagadással „védekezik”. Azt állítja: az ominózus május 23-i sajtótájékoztatón nem mondott olyat, amelyet számon kérnek rajta, a sajtóanyagot nem ő írta és nem ő osztotta ki. A sajtótájékoztatón egyebek mellett szabad rablással vádolta meg utolsó döntései miatt az újsághírekre hivatkozó politikus a volt kormányt. (Cz. I.) Szelíd inflációt vár a gazdasági tárca Decemberben az egy évre visszatekintő infláció 5,2–5,5 százalék között lesz, az átlagos infláció pedig idén 5,3–5,5 százalék, azaz a mai piaci előrejelzéseknél valamivel kedvezőbben alakul – közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium. A tárca szerint a jegybank idei inflációs célkitűzése várhatóan teljesül. (MTI) Harcok Kasmírban Kasmírban kedd óta négy ember halt meg, 30 pedig megsebesült különböző fegyveres támadások következtében. A térség déli részén tegnap két indiai biztonsági embert öltek meg egy őrhely elleni támadásban. Egy másik incidensben egy rendőrt lőttek agyon. Még kedden egy fiatal lány vesztette életét Radzsuri település piacterén a tömegbe hajított kézigránáttól. A merényletben 27-en sebesültek meg. (MTI) Bősi sikkasztás? A bősi erőmű atyjaként emlegetett Julius Binder volt beruházási igazgató tegnap cáfolta Dominik Kocinger kormánybiztos állításait, amelyek szerint Binder ténykedése idején a Duna elterelésével járó szlovákiai C változat építésekor félmilliárd koronát sikkasztottak. Ivan Simko szlovák belügyminiszter úgy nyilatkozott: a kormánybiztostól bőséges tájékoztatást kapott a gyanú okairól, s mivel ezeket súlyosnak találta, vizsgálatra utasította a rendőrséget, ahol már „nagyon intenzíven dolgoznak az ügyön”. (MTI) Brit béketerv? Az illegális északír csoportok nem folytathatják büntetlenül erőszakcselekményeiket – jelentette ki tegnap a brit kormányfő. A brit parlament utolsó nyári ülésén Tony Blair egyebek között arról beszélt, hogy összeomolhat az észak-írországi békeegyezmény és a hatalommegosztáson alapuló északír kormány, ha nem sikerül véget vetni az erőszakcselekményeknek. Bejelentette, hogy kormányának északír ügyekben illetékes minisztere rövidesen ismerteti tervét. (MTI)

–
2002. 07. 24. 23:00

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.