Röviden

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Hétfőtől fizetik a nyugdíj-kiegészítést Hétfőtől fizetik ki a 19 ezer forintos egyszeri kiegészítést a nyugdíjban és a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátásban részesülőknek, miután az Országgyűlés tegnap elfogadta a költségvetés módosításáról szóló törvényt. Forgó Györgyné, az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium főosztályvezetője elmondta: a nyugdíjbiztosító csütörtökön utalja át a juttatásra szánt 59,5 milliárd forintot a postának. A 19 ezer forintos összeget hétfőtől a hónap végéig minden jogosult megkapja. (MN) Medgyessynek nyilatkoznia kell Hétfőn megkapta Medgyessy Péter miniszterelnök azt a levelet, amelyben felszólítják: reflektáljon a vagyonnyilatkozatával kapcsolatos kifogásokra – mondta el Géczy József Alajos, a mentelmi bizottság elnöke. A kormányfőnek öt napon belül kell nyilatkoznia. Ha vitatja a beadványt, vagy nem válaszol a levélre, akkor a mentelmi bizottság elnöke dönt a vagyonnyilatkozati eljárás megindításáról. Ugyancsak hétfőn kapta kézhez Orbán Viktor volt kormányfő a bizottság elnökének levelét. (C. I.) Az unió üdvözli az erős eurót Az euró árfolyamának erősödése élénkíti a keresletet és a gazdasági növekedés gyorsulásával kapcsolatos várakozásokat az euróövezetben, továbbá javítja az egyensúlyi helyzetet és az infláció feletti ellenőrzést is segíti – közölte az Európai Unió bizottsága tegnap annak kapcsán, hogy hétfőn létrejött az euró és a dollár paritása. (MTI) A csehek cáfolják a fegyverexportot Csehország tegnap hivatalosan cáfolta az izraeli Háárec című lapban megjelent értesülést, hogy Szírián keresztül cseh fegyverek kerültek volna Irakba. A Háárec szerint Irak kelet-európai fegyvereket kap Szírián keresztül, s ebben állítólag Magyarország is érintett. Csehországból állítólag légvédelmi lövegek érkeztek. Anna Stárková, a külügyminisztérium szóvivője emlékeztetett, hogy a Háárec cikke nagyon hasonlít egy, a brit The Guardianban áprilisban megjelent íráshoz. A cikk állításait a csehek akkor is cáfolták. (MTI)

–
2002. 07. 16. 23:00

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.