Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetOrbán Viktor első fokon pert nyert Helyreigazításra kötelezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) a Lévai Anikó és Orbán Viktor által kezdeményezett eljárás nyomán a Magyar Hírlapot, a Vasárnapi Blikket, valamint a tv2 Tények című műsorában elhangzottak miatt az MTM-SBS Rt.-t – tájékoztatott a volt miniszterelnök titkársága. A PKKB első fokú ítélete nem jogerős. A közlés szerint a volt miniszterelnök és felesége amiatt kezdeményezte a bírósági eljárást, mert az említett sajtóorgánumok Lévai Anikó és Orbán Viktor vagyonnyilatkozatával összefüggésben valótlan híreket tettek közzé. (MTI) Elkészült a sírkert Reményeink szerint szeptemberben felavathatják az oroszországi Rudkino településen létrehozott II. Magyar Központi Katonai Temetőt – jelentette ki Keskeny Ernő, Magyarország moszkvai nagykövete. A diplomata elmondta, hogy a második világháborúban elhunyt magyar katonák legnagyobb oroszországi sírkertje elkészült, a technikai szemlén észrevételezett apróbb hiányosságokat az orosz hadisírgondozó szervezet pótolja. (MTI) Gaskó ismét a MÁV dolgozója Visszaállították Gaskó Istvánnak, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete elnökének június végén felmondott munkaviszonyát. A MÁV Rt. új vezetése megvizsgálta a Gaskó munkaviszonyának rendkívüli felmondással történő megszüntetésével kapcsolatos dokumentumokat, és a szakértői véleményekre tekintettel intézkedett a visszavonásról. (MTI)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en


















