Távol-keleti vadmacska

Két, lágy vonalak uralta generáció után az idei modellévre „bekeményített” a Hyundai Coupé. Az eddigi nép-sportkocsiból gyönyörű, ütőképes kupé lett, amolyan hétköznapi Ferrari.

A legfeltűnőbb módosítás a lámpatesteket érintette: a gyár házi tervezőműhelyében közös, átlátszó bura alá rejtették az előző modellen még különálló ikerlámpákat. Ezután az elődénél minden irányban terjedelmesebb karosszérián kiegyenesítették az íveket, és összességében modernebb, komolyabb arculatot adtak az autónak.
Szemből ugyan inkább visszafogott, mint agresszív a Hyundai, oldalról és hátulról azonban tökéletes az összhatás. A hátsó ajtó peremén kiképzett légterelő szárny, a rombusz alakú hátsó lámpák és a dupla kipufogó összességében harmonikus és meggyőző képet nyújt, a szegecselt benzinsapka, az ablak vonalvezetése vagy az első kerék mögötti levegőkiömlők pedig akár egy maranellói telivérnek is becsületére válnának.
Belül sem maradt változatlan a sportkocsi. Az előd műszerfalához képest letisztult vonalak várják a vezetőt, és az alapfelszereltség is bővült. Fedélzeti számítógép, légkondicionáló, hat hangszórós CD-rádió, hat légzsák, bőr sportkormány, blokkolásgátló elektronikus fékerőelosztóval – a felsorolásból talán csak a bőrkárpit és a sebességtartó automatika hiányzik, ám a V6-os csúcsmodellhez ezeket is szállítja a Hyundai.
Ez utóbbi 2,7 literes motorja a gyár sportos haszonjárművéből, a Santa Féből származik. A menetteljesítmények azonban korántsem terepjárósak: a hathengeresnek alig több mint 8 másodpercre van szüksége, hogy százra gyorsuljon, végsebessége pedig eléri a 220 km/h-t. A vérbő motor 167 lóerejét hatfokozatú kéziváltó vagy a Porsche által kifejlesztett félautomata váltómű viszi át a hajtott kerekekre. A középső, kétliteres változat 138 lóerőt teljesít, a 105 lovas 1,6-os motor pedig azok számára lesz ideális, akik számára a sportosság igénye csak a vérpezsdítő megjelenésig tart. Abban ugyanis ez a Hyundai verhetetlen.