Átalakítják a közigazgatást is

A kormány programja a decentralizált, depolitizált önkormányzatiság mellett tesz hitet – jelentette ki Medgyessy Péter miniszterelnök egy, a helyi önkormányzatok napja alkalmából tartott tegnapi konferencián. Az önkormányzati szövetségek vezetői felszólalásukban azt kifogásolták, hogy a kistérségi menedzserek kinevezésekor az önkormányzatokat nem kérdezték meg, ám a felvetésekre sem a miniszterelnök, sem a belügyminiszter nem reagált.

Varga Attila
2002. 09. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kistelepülések polgármesterei vettek részt azon a konferencián, ahol Medgyessy Péter miniszterelnök kijelentette: a nemzeti közép kormánya segíteni szeretné a helyi közösségeket programjuk megvalósításában; a speciális kistérségi támogatásokkal pedig lehetővé válna, hogy a legrászorultabb önkormányzatok hozzájussanak hazai és nemzetközi fejlesztési forrásokhoz. A miniszterelnök a kabinet tervei között említette az önkormányzati társulások ösztönzését, valamint a területfejlesztési és a vidékfejlesztési szempontból fontos szerepet betöltő kistérségek kialakítását, illetve támogatását. – Már a jövő évi költségvetési tervben is szerepeltetni kívánjuk azokat a pénzügyi ösztönzőket, amelyek arra sarkallják a helyi önkormányzatokat, hogy üzemeltetési és fejlesztési feladataikat további összefogással, kistérségi társulással valósítsák meg – mondta a kormányfő. Közölte azt is: a kormány a következő évi költségvetés összeállításánál figyelembe veszi a kampányidőszakban tett vállalásait, ezért a személyi jövedelemadóból a jelenleginél nagyobb mértékben részesülnek az önkormányzatok, a gépjárműadóból származó bevétel pedig egészében náluk marad. Lamperth Mónika belügyminiszter közölte: egy tudósokból, szakértőkből álló testület megkezdte a közigazgatás átalakításának kidolgozását, melynek egyes, már hasznosítható elemei a 2003-as költségvetésben megjelennek. A tervezett átalakítás a helyhatóságokkal kapcsolatos jogi szabályozásban az autonómia megerősítését szolgálja.
Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke a fórumon úgy fogalmazott: csorbult az önkormányzatiság akkor, amikor nem a települések vezetői döntötték el, hogy kik legyenek a kistérségi menedzserek. Hozzátette: bíznak benne, hogy bár a sérelmezhető döntést más hozta, Lamperth Mónika belügyminiszter majd helyrehozza azt. Dióssy László, az 1650 önkormányzatot tömörítő Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének vezetője is úgy vélte, hogy hiba volt a kinevezési folyamatból az önkormányzatokat kihagyni. Mint mondta: illő gesztusnak tartotta volna a kormány részéről a korkedvezményes nyugdíj lehetőségével elismerni azokat a polgármestereket, akik mindent megtettek a falvakért és városokért. Szita Károly, az Országgyűlés önkormányzati bizottságának elnöke úgy vélte, hogy az önkormányzatok gazdasági önállósága gyakran csak formai, hiszen nincs mögötte forrás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.