Tisztelt Szerkesztőség!

Egy ír nem mindent borítana
Az önkormányzati választások előtt még egyszer a polgárok és a kormány politikai felelősségéről
A Magyar Nemzet 2002. március 29-i, nagypénteki számában közzétettem egy majdnem hasonló című eszmefuttatást, hivatkozva a világhírű Mezzoranti olasz bíboros és nyelvzseni egy versére, amelyben arról ír, hogy „…itt díszlenek a tudományok”. Bár az 58 nyelven beszélő klerikus Rómáról is szól magyarul nevezett versében, a XIX. században a mai kor, a jelen polgáraihoz is üzen. Márai Sándor, a modern magyar polgári eszme hitvallója 1943-ban a műveltségről szólva így fogalmaz: „A műveltséghez, tehát a valóság és igazság megismeréséhez rendkívüli bátorság kell. Az ember csak életre-halálra lehet művelt.”
Minden bizonnyal a műveltség kell, hogy feltételezzen egy szellemi-erkölcsi polgárosodást, egy olyan civilizációs szintet hazánkban, amely nélkül a kiemelkedés, a gyorsuló felemelkedés a nyugat-európai civilizáció mentén csak akkor valósulhat meg, ha a társadalom egészének műveltségi szintje jelentősen változik. Magyarországon a felsőfokú végzettségűek aránya elmarad a fejlett európai szinttől, hiszen ez a 23–60 éves korosztály esetében csak 17 százalék, szemben a 25–35 százalékot is meghaladó európai példákkal. A humán erőforrások minőségi javulása nélkül, azaz megfelelő számú EU-kompatibilis szakember nélkül a remélt eredményes EU-csatlakozás elképzelhetetlen. Az emberi tudás változásai, az ismeretek megsokszorozódása, a társadalmi tudás hasznosulásában a minőségi változás, a számítógépek, az informatikai robbanás válaszút elé állítja az embereket.
Huntington felfogását a kultúrák különbözőségéről, megosztásáról részben elfogadva azt mondhatjuk, hogy itt, Közép-Európában a nyugat-európai és a mediterráni kultúra határán sajátos szerepet tölthet be a magyarság, Magyarország. Természetesen csak akkor, ha az értékrend állandó változtatásával nem kérdőjelezzük meg a jövőt. Az nem lehet, hogy féljünk a Nyugattal való megmérettetéstől, az nem lehet, hogy egy korszak, egy kormány minden pozitív törekvése, tette átcsapjon az „újak” nyelvén negatívumba. Az nem lehet, hogy mindaz, amit a környező országokban élő honfitársainkért az Orbán-kormány tett, most visszájára forduljon. Az nem lehet, hogy az, aki a megfelelő kérdéseket világosan, határozottan teszi fel, az a jövő ellensége és a „tündérmesék” megkérdőjelezője. Csak akkor fogunk a képzett európai munkaerővel megküzdeni, ha az oktatásban, a szakmai átképzésben nem tétovázunk, és gyorsabb sebességre kapcsolunk.
Álságos módon most azt halljuk, hogy elmúlt tíz évben a felsőfokú képzésben jelen lévő korosztály 40 százaléka az elmúlt tíz év diadala. Tán elfeledkezünk róla, hogy ennek a 40 százaléknak mintegy fele a polgári kormány időszaka alatt alakult így, és ezzel megkezdtük az európai felzárkózást is egyben, mivel 1994 és 1998 között ez a változás csak csigalassúsággal haladt.
Hosszú évtizedeken keresztül a felsőoktatásban idegennyelv-tanítással foglalkozom, így pontos képem van arról, mit jelent a nyelvtudás a csatlakozás feltételrendszerében. 2001 őszén az Országgyűlés szinte egyhangúlag fogadta el a felnőttképzési törvényt, amelynek értelmében 2003 januárjától a korábban akkreditált képzések évente mintegy 60-70 ezer felnőtt képzését tennék lehetővé, az anyanyelv, az idegen nyelv, az általános műveltség és a szakmai, informatikai ismeretek terén. Jelenleg azt látjuk, mintha a törvény a Balaton sekély vizében is elmerült volna, hiszen a 2003-as költségvetés tervei között aligha szerepel. Még elgondolni is rossz és félelmetes, hogy a Sapard-program pályázati anyagait hogyan fogjuk tudni megoldani megfelelő szintű idegennyelv-tudással rendelkező szakember nélkül, azonkívül, hogy „brüsszeliül” is kell tudni.
A magyar felsőoktatás további anyagi támogatásra szorul, hiszen a magyar „Szilícium-völgy” egyeteme még várat magára, és az esetleges Szent István-terv programjai sem készülhetnek kézműves műhelyekben. Igen, ezek az igazi szellemi polgárosodás fontos lépései, és akkor még nem szóltunk arról a „tarkólövésről”, amely a közmédiát érte akkor, amikor az évek óta nyíltan elkötelezett baloldali újságírók magukat ünneplő kemény magja beköltözött abba a közszolgálati tévébe, amelynek hivatása oly messze került a megálmodott BBC-s kódex számunkra követhetetlen alapelveitől.
Ki mondja meg most már, ki magyarázza el a magyar önkormányzati választások előtt, hogy egy esetleges negatív ír választás után valóban nincs vészforgatókönyve Brüsszelnek? Kinek a felelőssége az, hogy a választópolgárok ezen helyzet reális ismeretében járuljanak újra az urnák elé október 20-án?
Németh Attila egyetemi oktató, Veszprém
*
Két észrevétel a ciszterci szerzetes nézőpontjából
Lapjuk szombati számában olvastam két olyan írást, melyekkel kapcsolatban helyesbítést szeretnék tenni. Az első cikk Haklik Norberttől származik, Kormányzati szobortalanítás címmel jelent meg (Magyar Nemzet, 2002. szeptember 21., 15. oldal). A szerző ebben a következőket írja: „…a műemléket megbontották: a Klebelsberg Kunót ábrázoló szoboralak a Villányi úti Szent Imre Gimnázium udvarára került…” Sajnos ez nem igaz. Ezt több, öreg atya és a kérdéses időszakban hozzánk járó öregdiák megkérdezése után állíthatom. De azért esetleg jó lenne megírni, hogy mi történt a szétrombolt főszoboralakkal. Sajnos az sem igaz, hogy „…teljes formájában állították újra az emlékművet, szintén a Szent Imre Gimnázium udvarán.” Bár ez nem olyan hiba, de pontosabban inkább úgy hangzana, hogy a „Szent Imre Gimnázium és a Szent Imre-templom közötti területen állították fel”.
Ezeket nem a tárgyi tévedések miatt írom, hanem mert a „Klebi bácsi” nekünk cisztercieknek nagyon kedves. A székesfehérvári gimnáziumunkba járt, és ő volt az első Magyarországon, aki egy öregdiák-szövetséget hozott létre, jelesül a cisztercit. Nagyon sokat tett miniszterként a budai gimnáziumunk megszületéséért, amiért örök hálával tartozunk neki. Ezért is örültünk, hogy hozzánk került a szobra.
A másik cikket Móser Zoltán írta, Isten vendégségében címmel (37. oldal). A szerző a következőket állítja: „a rendalapító Szent Bernát” és a „cisztercita kolostor”. Szent Bernát nem volt rendalapító, mert a ciszterciek első monostorát 1098-ban Szent Róbert és 21 társa alapította, és Bernát a harmadik apát ideje alatt – 1113-ban – lépett be Citeaux monostorába, amikor már létezett az első monostor által alapított második monostor is. Persze ez nem Móser úr hibája – bár a kérdéses művet nem ismerem –, mert lehet, hogy Mezey László ismertetett művében is téves adatot közöl. A másik gondom a „cisztercita kolostor”-ral van. A nyelvújítás során próbálkoztak a szerzetesrendek magyarosításával, kisebb-nagyobb sikerrel. Így született meg az archaikus cisztercita elnevezés, ami helytelenül átment a köznyelvbe. Mi szerzetesek küzdünk ellene, de nem sok sikerrel. Egy másik elnevezésünk, a „ciszter” szintén helytelen, mert ez meg túl szlenges. Helyesen „ciszterci” és ennek a névnek a ragozott alakjai, például: ciszterci szerzetes, ciszterci főapát, ciszterciek, ciszterci gimnázium, ciszterci diák stb. „Kolostor vagy monostor”? Inkább monostor, mert a Szent Benedek Reguláját követő szerzetesek az első időkben inkább elvonultan, „magukba zárkózva” követték Jézus Krisztust. Az ún. második szerzetesi reform folyamán született „kolduló és prédikáló rendek”, a ferencesek, a domonkosok stb. élnek kolostorban, klastromban.
Csak ennyi lenne a kifogásom. Természetesen nem szeretném, hogy ezért valakinek is baja essen. Hiszen ez nem más, mint egy olyan ciszterci szerzetes észrevétele, aki a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban nemcsak hittantanár, hanem történelem szakos is. Szívesen felajánlom segítségemet abban, hogy bármelyik cikket, amely, rólunk, ciszterciekről szól, szívesen átnézem.
fr. Róbert O. Cist.Az idén alapításának 90. évét ünneplő
Szent Imre Gimnázium spirituálisa
*
Verseny Budapestért
Közeledik az önkormányzati választás, ennek részeként főpolgármestert is fogunk választani. Már ismerjük a jelölteket, izzik a kampány, óriási az ígérgetésekben a licit. Szegény választópolgár nem győzi kapkodni a fejét. Mindegyik jelölt mellett és ellen szólnak érvek. Elkötelezett pártszimpátia hiányában nem könnyű a döntés. A jelöltek között hárman vannak, akik között el fog dőlni a verseny.
Demszky Gábort tettei minősítik, a 12 évvel ezelőtti programjának az ellenkezője valósult meg. Kommentár nélkül elegendő ezekből a fontosabbakat idézni: „gyors és erélyes intézkedéseket fogok tenni a levegőszennyezés csökkentése érdekében… meg fogom akadályozni a zöld területek beépítését… a budapesti rendőrség civilizált legyen és hatékony… környezetbarát közlekedést… a közellátás megbízhatóan működjék… a városnegyedek a maguk önálló életét élhessék… városunk félelemtől mentes, nyílt, szabad és otthonos hely legyen Európa közepén.” Elég időt kapott a választóktól, elég volt az ígérgetésekből, mennie kell.
Gy. Németh Erzsébetről nem lehetünk bizonyosak, hogyan vezetné a fővárost, frakcióvezetőként a lehetőségei korlátozottak voltak, a nagy koncepcionális döntések hibáiért nem felelős. A főváros hétköznapjainak alakulását befolyásoló operatív döntések azonban az ő munkáját is minősítik. Az e területen tapasztalt hiányosságok és hibák felsorolása szinte lehetetlen. Itt most csak az elviselhetetlen közúti forgalmat, a parkolási káoszt és a mocskot említeném, amiben élni kényszerülünk. A kutyák által megtisztelt járdák piszkát cipőnkön az otthonunkba is bevisszük. Ez nem pénz kérdése, mint ahogy az sem, hogy a főváros egyik legforgalmasabb helyén – a Nagykörút és Rákóczi út kereszteződésében – található nyilvános illemhely lépcsői bűzlenek, s a látvány is förtelmes. Egyáltalán, miért vannak zárva? Csak hab a tortán, hogy az illemhely mellett egy méterre kávézóterasz üzemel. Ez nem világváros, még csak nem is európai.
Schmitt Pálról csak azt tudjuk, hogy csodálatos sportember volt, nemzetközileg elismert sportdiplomata, és hazánkat két országban is képviselte nagykövetként. Általános emberi kvalitásai és tulajdonságai most a kampány során mutatkoznak meg. A magam részéről nem minősítem, mert levelem objektivitását veszélyeztetné. Ezt inkább a kedves olvasóra bíznám.
Pál Aba Budapest
*
Balatoni visszaesés
Sok érv hangzott el, hogy miért volt kevesebb vendég Magyarországon és a Balatonnál. Fordítva arányos, alacsony a Balaton, magasak az árak, meg hogy nyugaton is drágább lett az élet stb.
Valamit figyelmen kívül hagytak az elemzők, ez pedig a kormányváltás. A nem politizáló turista is elcsodálkozik egy ilyen zűrzavaros országon, ahol megint azok jutottak hatalomra, akik korábban a Szovjetuniót és a KGB-t szolgálták a Nyugat ellenében. A választások manipulálása sem kerülte el a figyelmüket. Nem legitim a kormány, főleg az első embere, és a rend legfőbb őre, a főkapitány is besúgó volt. Ezek a szempontok is befolyásolhatták a vendégeket, mi sem megyünk szívesen Észak-Koreába nyaralni.
Rózsa János Budapest
*
Kirchknopf Györgyné (Kőszeg): Most, 52 évesen minden eddiginél nehezebb feladatot kaptam a tanév elején. Személyesen Magyar Bálint oktatási minisztertől. A megfelelő magatartásról ír nekem. Azt írja, csak az kaphat példás minősítést, aki megfejti a rejtvényt, megtalálja a „kakukktojást”. Azt is írja, „a tudás a hajtóerő”. Hát én tudni akartam, na meg a példást is akarom. Két sűrűn gépelt oldalra rejtette el az igazgatóknak – a pedagógusoknak írt levelében – a problémát, a feladványt. Azt írja, a rejtvény összeállításában részt vett a helyettes ombudsman, Magyar Bálint országgyűlési képviselő és Magyar Bálint oktatási miniszter. A rejtvény: „Tárgyilagos tanítás esetén az állam nem kényszeríthet egyetlen tanárt sem arra, hogy saját meggyőződését elhallgassa.” Van egy határozat [4/1993 (II. 12.) AB-határozat]: „Ennek értelmében a diák nem kötelezhető arra, hogy bármely kérdésben alkotott véleményét elhallgatni kelljen. A közoktatási intézményeknek a közoktatási törvény alapján feladatuk, hogy a tanuló személyiségének fejlesztése érdekében együttműködjenek a szülővel.” A politikai kampány időszakában azonban van egy, az előbbieknél megfelelőbb Magyar Bálint-féle magatartás. Találd ki, milyen az! Megfejtés: A politikai kampány időszakában az iskolában a „kakukktojás” tehát nem a tanár, nem a diák, nem a szülő, hanem ki is? A szoclib kormány és annak oktatási minisztere, az ő nagy lábával, amit betett az iskolákba. Azt írja Magyar Bálint, aki ezt a rejtvényt megfejti, megtalálja a „kakukktojást”, példás minősítést kap magatartásból. Köszönjük, egyetértünk, vigyék ki magukat az iskolából, mert már negyven éve ideiglenesen itt tartózkodnak. Most éppen ilyen levelek formájában, és éppen a politikai kampány időszakában!
*
Dr. Dendély Béláné (Verőce): A szlovákiai választás előtt hosszabb időt töltöttem Pozsonyban, rokoni és baráti körben forgolódva. Néhány megjegyzés politikai témáról is elhangzott, szlovák, magyarul nem is beszélő rokonaim mondták, hogy a magyar (MKP) pártra fognak szavazni, mert annak politikusairól nem derült ki csalás, korrupció, gyűlölködés, zavaros magánélet. A kampány során például a magyar politikusok Bugár Bélával az élen sok száz kilométert utaztak részben ütött-kopott saját kocsijukon, részben az MKP által bérelt Skodákon, egyetlen MKP-s kormánytag vagy politikus sem vett igénybe szolgálati gépkocsit. Megszokták a visszafogottságot és a szolgálatot.
*
Rédl Erika (Budapest): Olvasom az újságban, miniszterelnökünk népszerűsége egyre növekszik. Büszkék lehetünk magunkra, mi aztán tudjuk, kiket kell szeretni, tisztelni. Bűnözővel társalog negédesen a riporter, a nép tapsol örömében, a törvényellenesen működő bizottság rágalmaz, mocskol, a nép boldog, élvezkedik. Manapság az a menő, aki homokos, kurva, transzvesztita, rabló, maffiafőnök, azt szeretjük, aki lop, aki csal, aki hazudik. Családommal a minap az állatkertben jártunk. Nagy tábla fogadott, az örökbefogadók képeivel. A magyar népnek békát kellene örökbe fogadnia, aztán alánéznie, hátha megtalálja alatta azt az elveszett valamit, amit úgy hívnak: erkölcs.
*
Király Endre (Nagykanizsa): Immáron sokadszor olvasom, hallom valamilyen formában a „szocialista” és „lelkiismeret” szavakat egy mondaton belül együtt megjelenni. Legutóbb Szájer József szájából ez hangzott el: „A szocialisták heves reakciójának