Fáy András reformkori „házi praktikái”

-KOPOGTATÓ-

Fáy András, a „haza mindenese” a XIX. század mindennapi életét, hasznos és szükséges konyhai, kamrai és kerti tennivalóit, házi praktikáit ismerteti meg olvasóival a 1826-ban közreadott Hasznos házi jegyzetek című könyvében. Olyan ismeretanyagot gyűjtött össze és tett közkinccsé ezzel a szerző, mely családokban, kisebb-nagyobb falusi közösségekben öröklődött apáról fiúra, anyáról leányára. Igaz, ami igaz, mindenki élt ezekkel a kerti és konyhai fortélyokkal, ám soha senkinek eszébe nem jutott volna efféle „haszontalanságokat” papírra vetni, a tükörtisztítás, a ragasztó- vagy a csizmakenőcs-készítés otthoni „titkait” másokkal megosztani.
A kitűnő Fáy András (1786–1864), akit az irodalomtörténet mese- és regényíróként (A Bélteky-ház) tart számon, a reformkori hazai polgárosodás egyik aktív szószólója volt. Egyleteket, kaszinókat, biztosítótársaságokat szervezett. Hosszú évekig gyűjtötte a különféle „házi praktikákat”. Aligha azért, hogy könyvvé szervezve bármikor is közreadja azokat. Először, mint sokat betegeskedő ifjú, különféle népi patikaszerek és gyógymódok nyomába eredt. Pest megye szolgabírájaként aztán tágította a kört: ettől fogva már gyűjtötte a háztartási, gazdasági, kerti furfangokat is. Amikor aztán elhatározta, hogy közreadja jegyzeteit, könyve előszavában megjegyzi: „Szép úgy élni-le az életet, hogy az emberiségnek valamit használhattunk. Ezen remény élesztett engemet ezen munkámban is. Meg leszek jutalmazva, ha egy két egyenes lelkű hazámfia kézszorítással tanúságot tesz arról, hogy nem hasztalan reményeltem.”
Megtudhatjuk, hogyan lehet „jó égő gyertyát mártani” és hogyan kell a „puska-csőt ki-tisztítani”. Mi az ürgeöntés titka. Milyen a jó „dohány-pácz”. Hogyan készül a lengyel sajt, a mézeskalács meg a piskóta, a meggybor, a méhser, a rózsaméz, a tojásolaj, a madárlép meg a keményítő. Elmondja, mit kell tenni ahhoz, hogy a búzát és a borsót ne tegye tönkre a zsizsik. Ismerteti a marha- és disznóhús sózásának és pácolásának módját, de kitér arra is, milyen fortéllyal lehet a rozsdás fegyvert újra fényessé varázsolni, és kimosni a szarvasbőr kesztyűt. Akit érdekel, megtudhatja, hogyan kell narancshéjat és zöld diót eltenni. „A zőld diót mint egy Junius közepe táján szedd-meg, keresztül-kasul szurdált-meg, áztasd hat vagy hét napig vízben, s ezután főzd tiszta vízben míg jó puha lessz, ki szedvén rakd rostára, s minek utánna jól le-csorgott a víz belőlle, rakd tiszta serpenyőbe, s mézet vagy olvasztott czukrot tőltvén reá, ezzel együtt főzd…” Beszámol továbbá a káposztaszárítás, a dinnyenemesítés, a csík- és a rákfogás fortélyairól. „A rákok különösen szeretvén a világosságot, vagy hóld-világnál fogd őket, vagy éjszakán lámpással, vagy pedig égő fáklyával kell a vízhez közelítened.” Közli a mára elfeledett itóka, a rozsólis receptjét: „Vedd két narancsnak s egy fél czitromnak a sárga-hajaikat, vagdald-öszve, s tégy hozzájok fél lat apróra tördelt fa-héjat, s mintegy más-fél font öszve-tört sárga czukrot. Mindezeket rakd egy eczetes üvegbe, tőlts reájok öt ittze jó régi Szilvóriumot, s jól be-pecsételve mint egy hat hétig kályhán vagy napon digerád”.
A könyv végén közli Fáy András a „Mívesi Jegyzeteket”, vagyis a különféle – odahaza is mívelhető – mesterségek ilyen-olyan fortélyait. Megtudhatjuk többek között, hogyan készül a „spanyol-viasz” meg a kakaóvaj, hogyan kell selymet és vásznat festeni, vasat lágyítani, aranyat tisztítani, könyvet kötni és kenőcsöt kotyvasztani lószerszámhoz, valamint rezet meg ezüstöt forrasztani.