Egyre több, különböző súlyú esemény jelzi, hogy közeleg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kongresszusa. Mint ismeretes, a kongresszus időpontját kijelölő és az azt összehívó döntés ellen Tőkés László tiszteletbeli elnök törvényességi keresetet nyújtott be a bukaresti bírósághoz, amelyet első fokon elutasítottak. Míg a Markó Béla szövetségi elnök nevével fémjelzett többségi csoporttal élesen szemben álló Tőkés fellebbezett, a minap egy hozzá képest ismeretlen személy, Övedi Zsolt korábbi Maros megyei RMDSZ-alelnök is a szóban forgó határozatok megsemmisítését kérte a román igazságszolgáltatástól. Az üggyel kapcsolatos nyilatkozatában ő is hevesen támadta a szövetség csúcsvezetését: azzal vádolta Markóékat, hogy teljesen kisajátították a szervezetet, s azt tesznek azzal, amit akarnak. „Ha úgy döntenek, hogy holnaptól terrorista akciókat kell végrehajtani, akkor az RMDSZ átalakul terrorista szervezetté” – jelentette ki Övedi.
Az RMDSZ-tag Övedi magánakciójánál sokkal nagyobb súllyal esik latba a szövetségen belüli ellenzéknek számító Reform Tömörülés (RT) hét végi, kolozsvári kongresszusán született döntés, amelynek értelmében a platform nem vesz részt a január utolsó és február első két napjára tervezett RMDSZ-kongresszuson. A reformosok találkozóján a többség a tiltakozásnak ezt a keményebb változatát részesítette előnyben – persze ez is viszonylagos, hiszen a tömbben élő székelyföldi küldöttek először a szövetségből való azonnali kilépést szorgalmazták. Markó Béla elnök sajnálatát fejezte ki a távolmaradásra vonatkozó RT-döntés miatt.
Antiszemita tartalmak miatt törölt bejegyzéseket a Grok, Elon Musk chatbotja
