Garancia: Pesten leállt a kárrendezés

Binder István
2002. 12. 03. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap technikai okokból egész Budapesten szünetelt az OTP-Garancia Biztosító gépjárműkárokkal kapcsolatos ügyfélszolgálati tevékenysége – erősítette meg Vályogos Győző, a biztosítótársaság kommunikációs vezetője lapunk értesülését. A szakember szerint azonban az ügyintézés mától változatlan helyszíneken és feltételekkel folytatódik.
Vályogos úgy fogalmazott: a Garancia ügyfeleinek magasabb színvonalú kiszolgálása érdekében, a növekvő feladatokra és elvárásokra tekintettel átalakította budapesti gépjármű-kárrendezési szervezetét, s ez volt a leállás oka. Cáfolta információnkat, amely szerint az egyik kárrendezési telephelyen két fő kivételével menesztették volna a harmincfős munkatársi gárda nagy részét. Mint mondta, az átszervezés után az alkalmazottak új feladatot kapnak majd.
A Magyar Biztosítók Szövetsége adatbázisa szerint a Garancia idén szeptemberig négymilliárd forint díjbevételt ért el a kötelező gépjármű-biztosításoknál, míg károkra 3,21 milliárdot fizettek ki. A cascónál 2001-ben 3,5 milliárd forint díj folyt be, a kárkifizetés mértéke 2,22 milliárd forint volt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.