Semmilyen költség nem terheli a Budapest Bank „Abszolút nulla” elnevezésű akciója során a december 31-ig felvett, 20–500 ezer forint összegű kölcsönöket: nincs kamat, előleg, kezelési vagy egyéb díj (tehát a THM 0 százalék). Csakhogy a csábító ajánlat kizárólag azoknak szól, akik az első törlesztési időpontig – ez a banki ügyfélszolgálat tájékoztatása szerint három-négy hét – visszafizetik a teljes kölcsönösszeget. A többiek teljes hiteldíja a feltételektől függően 33,88–40,1 százalék lesz.
A Beneficial halasztott fizetésű hitellel rukkolt elő az ünnepekre az Electro World áruházban. Ennél a kölcsön első törlesztőrészletét – az egyszeri kezelési költséggel együtt – csak a hitel folyósításától számított három hónap múlva kell kifizetni, igaz, a társaság az áruvásárlásnál húszszázaléknyi, az ügyfélre eső önrészhez ragaszkodik. A konstrukció THM-je 36,32 százalékos. A CC Credit „4´8” elnevezésű akciójával bútorvásárlásnál nyolcszázalékos kezdőrészlet befizetése és nyolc százalék kezelési költség mellett nyolc hónapra nyolc százalék kamatot ajánl (a THM nem ismert).
A Magyar Cetelem novembertől két akciós lehetőséget is bevezetett. Hitel+ elnevezésű konstrukciójuk a vásárlásokhoz nyújtott áruhitelek törlesztési idejét három hónappal kitolja, vagyis itt is elég tavasszal megkezdeni a részletek visszafizetését. E hónapokra kamatot sem számítanak fel (például 14 hónapos futamidőnél a THM így 28,93 százalék). A társaság idén harmadik alkalommal alkalmazott Bónusz hitelprogramjánál az ismert, jó ügyfeleknek előre meghatározott hitelkeretet nyújtanak, amelyet vásárláskor hitelbírálat és igazoló dokumentumok nélkül fogadnak el.
„Nem hallgathatunk”
