Fontos áttörésnek nevezte Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivője, hogy pártja megegyezésre jutott az MSZP-vel az ügynöktörvény utolsó, vitatott, az egykori állambiztonsági iratok átadására vonatkozó eleméről. A politikus a szabad demokraták országos tanácsának (OT) szombati ülése után beszélt arról, hogy a törvényjavaslat e héten folytatódó parlamenti vitájához a kormánypártok közös, kapcsolódó módosító indítványt dolgoztak ki. A közös javaslat szerint alaphelyzetként az összes irat átkerül az újonnan létrejövő levéltárba, ami mellett a jogszabály néhány kivételt ismerne el pontosan meghatározott esetekben, nemzetbiztonsági érdekre való hivatkozással. A nemzetbiztonsági szolgálatoknak pontos jegyzéket kell majd készíteniük a kivételekről, amelyet egy bírónál helyeznek el.
Az OT ülésén tárgyaltak a parlament előtt lévő költségvetési tervezetről is. Béki Gabriella, az OT elnöke erről szólva a pozitívumok között említette a pedagógusok béremelését, illetve a számítógéphez jutás támogatását.
„Nem hallgathatunk”
