Tegnap közös nyilatkozatot fogadott el Medgyessy Péter kormányfő kezdeményezésére – a fenntartható fejlődéssel és az árvízvédelemmel foglalkozó – Budapesten megrendezett közép-európai regionális konferencia. A magyar kormányfő megnyitóbeszédében egyebek között hangsúlyozta: a kezdeményezés nem új intézményi struktúra kialakítására irányul, hanem a változó környezeti, társadalmi, gazdasági folyamatok s azok hatásainak jobb megértésére.
Bíróság mondta ki: Márki-Zay hazudott, egymilliós sérelemdíjat kell fizetnie
