Röviden
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar NemzetMegint nem volt ötös a lottón Már a huszonnegyedik hét telt el anélkül, hogy az ötös lottón telitalálatos szelvényt találtak volna, pedig a lottóláz minden eddiginél magasabbra szökött: több mint 14,336 millió szelvényt adtak el a lottózókban. Így ezen a héten már 2,34 milliárd forintot nyerhet az, aki egyedül találja el mind az öt kihúzott számot – tájékoztatta lapunkat Somorai László, a Szerencsejáték Rt. szóvivője. (Sz. K.) Toller a nagyvárosok szövetségének élén Toller Lászlót, Pécs szocialista polgármesterét választották meg a Megyei Jogú Városok Szövetsége elnökévé szombaton, a Salgótarjánban tartott tisztújító közgyűlésen. A szövetség társelnökévé Szita Károlyt (Fidesz), Kaposvár polgármesterét, alelnökeivé Puszta Bélát (MSZP), Salgótarján és Papp Jánost (SZDSZ), Békéscsaba polgármesterét választották meg. (MTI) Célpontban Franciaország? Elégtelennek minősítette a terrorizmus elleni nemzetközi s főleg európai szintű együttműködést Jean-Louis Bruguiere, a francia elhárítás antiterrorista ügyosztályának vezető vizsgálóbírója, s felhívta a figyelmet arra, hogy Franciaország egyike a terrorizmus kiemelt célpontjainak. A szakértő reális veszélynek ítélte, hogy a karácsonyi ünnepek közeledtével Franciaországban megnő a terrorista fenyegetés lehetősége. Elismerte viszont: bármennyire számolnak is vele, szinte lehetetlen előre bemérni, hol és mikor következhet be ilyen támadás. (MTI) Drnovsek nyert Szlovéniában Janez Drnovsek miniszterelnök nyerte az elnökválasztást. Az urnáktól távozó választók közlésére alapozott becslés szerint a tegnapi, második fordulóban Drnovsek a szavazatok 57 százalékát kapta. Ellenfelére, Barbara Brezigar egykori államügyészre 42-43 százaléknyi szavazatot adtak. A Szlovénia Liberális Demokráciája elnevezésű, középbal irányzatú párt élén álló Drnovsek az adatok hallatán tett első nyilatkozatában már tényként kezelte győzelmét, és kijelentette: „Új fejezetet kezdünk Szlovénia történetében.” (MTI)
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

















