A brit kormány háborús diplomáciája

Geoff Hoon brit védelmi miniszter tegnap beszédet tartott Kuvaitban az ott állomásozó brit katonáknak. A beszéd, amelyben Hoon hangsúlyozta, hogy ez az utolsó alkalom Szaddám Huszein megfékezésére, természetesen nem annyira a sivatagi harcra készülődő katonáknak, hanem inkább a hátország háborúellenes közvéleményének szólt. Jelentősége nem abban áll, amit a miniszter mondott, hiszen mindaz már elhangzott Tony Blair és külügyminisztere szájából, hanem az, hogy a brit kormány szükségesnek tartja ellensúlyozni a hazai ellenkezés hatását a fegyveres erőkre.
Hivatalosan meg nem erősített hír szerint a Biztonsági Tanács tagjainak külügyminiszterei március hetedikén összeülnek, hogy megvitassák az Egyesült Államok és Nagy-Britannia javaslatát egy újabb BT-határozatra. Úgy tűnik, hogy Tony Blair kétségbeesett utóvédharcot folytat. Miután nyilvánvaló, hogy a hazai közvélemény szinte egy emberként ellenzi a fegyveres beavatkozást az ENSZ felhatalmazása nélkül, és gyakorlatilag egyedül az Egyesült Államok oldalán, a brit kormány minden diplomáciai igyekezete arra öszpontosul, hogy sikerüljön a BT legalább kilenc tagját felsorakoztatni egy olyan angol–amerikai határozati javaslat mellett, amely megállapítja, hogy Irak nem teljesítette az ENSZ eddigi követeléseit és ezzel kiteszi magát az 1441-es határozatban kilátásba helyezett „súlyos következményeknek”.
Mindinkább úgy tűnik, hogy a brit miniszterelnök is súlyos következményekkel számolhat, ha rákényszerül, hogy egyedül Amerika oldalán, BT-felhatalmazás nélkül küldi a brit katonákat Irakba.