Észak-Korea Bagdadra figyel

A mostani koreai válság a kezdetektől összefügg az iraki fejleményekkel. Ma már nem kétséges, hogy a Szaddám megbuktatását célzó amerikai tervek a Koreai-félszigeten is válsághangulatot keltettek, sokan hiszik azt, hogy a Bush-doktrína következő célpontja Észak-Korea. A legutóbbi események megerősítik ezt a vélekedést. A Pentagon azt fontolgatja, hogy repülőgép-hordozó hajót küld a Koreai-félszigethez, tizenkét B–52-es és tizenkét B–1-es bombázó pedig már megkapta a parancsot, hogy álljon készültségben.
Aligha kétséges, hogy az észak-koreaiak atomarzenálja nem pusztán fikció, mint ahogyan – legalábbis az amerikaiak szerint – Szaddám Huszeinnek is vannak tömegpusztító fegyverei. Az észak-koreai rezsim állítólag folytatja atomprogramját, Washington azonban csak sovány bizonyítékokkal – kémműholdjai korántsem perdöntő felvételeivel – tudott kirukkolni, szerintük a kommunista országban „fűtőanyagrudakat raktak teherautóra”. Amikor arról esik szó, hogy az észak-koreaiak az elszállított hasadó anyagot katonai felhasználáshoz dúsítják vagy elrejtik, párhuzamként az iraki fegyverzet-ellenőrzés juthat eszünkbe, amely – finoman fogalmazva is – bizonyos kételyeket hagyott a világ közvéleményében.
Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a koreai válság idestova négy hónapja azért topog egy helyben, mert Észak-Korea diktátora, Kim Dzsong Il minden békéltetést visszautasít. Eredménytelenek a dél-koreai gesztusok is. A hírek szerint Szöul hajlana arra, hogy az athéni olimpián közös koreai csapat induljon, és a megbékélést szolgálta a szerdai akció is, amikor – a koreai háborút 1953-ban lezáró békeszerződés óta először – déli küldöttség haladt át a két államot kettéosztó határsávon. A nemzetközi közvetítők merev phenjani álláspontról számolnak be, s miközben a kommunista ország sajtója – a bagdadi rezsimhez hasonlóan – valóságos népítéletet mond az amerikai imperialisták felett, alighanem Kim is tudja, hogy egyetlen esélye maradt. Zsarolni az atombombával, és kivárni, megindul-e az Irak elleni háború. Az észak-koreaiak azonban nem kerülhetnek ki győztesen a mostani válságból. Hiába fenyegetőznek szovjet típusú, milliósnál nagyobb hadseregükkel, mindenki előtt nyilvánvaló, hogy a konfliktust nem az észak-koreai katonák döntik el. Hiába beszélnek nemzeti önvédelemről, elszigetelődtek a világban. Észak-Korea sorsa ma – az eredménytelen tárgyalások után – jórészt az Irak elleni háborútól függ. Bush és Kim Dzsong Il egyaránt Bagdadra összpontosít, a nagy megmérettetés a Szaddám elűzése utáni időkre marad.