Ladvánszky Györgyöt, az ORTT MSZP által delegált tagját támogatta Medgyessy Péter miniszterelnök a korábbi tárgyalásokon, Mádl Ferenc viszont egyértelművé tette, hogy pártokhoz kötődő személyt nem tud elképzelni az ORTT élén. A kormányfő mai döntésével azonban a parlamenti MSZP-frakciónak is jelzést adott: lapinformációk szerint a párt nem támogatta Hajdu István jelölését, mivel szerintük rádióelnökként rosszul döntött, amikor engedélyezte a hetenkénti Orbán-interjúkat, illetve túl engedékeny volt a Vasárnapi Újsággal szemben is. A szocialisták a hét elején még azt javasolták a miniszterelnöknek, hogy Kovács Györgyöt, a médiahatóság főigazgatóját vagy Czeglédy László ügyvédet, a Duna TV egyik alapítóját ajánlják a tárgyalásokon Mádl Ferenc figyelmébe. – Az MSZP szerint új elnököt kell kinevezni az ORTT élére, hogy úrrá legyünk a kaotikus helyzeten – mondta el lapunknak Ujhelyi István, a párt médiapolitikusa. Hozzátette: a parlamenti szavazáson támogatják a miniszterelnök javaslatát.
Liberális bírálatok kereszttüzébe került az American Eagle Sydney Sweeney-féle farmerreklámja
