A Montecorvino Rovellában 38 éves férjével élő háziasszony szombaton, a nápolyi egyetemi klinikán szülte meg kislányát és két kisfiát. Első házasságából Antonietta Mellonénak három gyermeke született, akik jelenleg 29, 26 és 23 évesek; unokája kilencéves. A megfelelő súllyal, nyolc hónapra világra jött ikreket – Gabrielet, Alessiót és Nunziát inkubátorba helyezték; a szakemberek szerint egészségesek. Mellone elmondta: duzzanatot érzett, és félve a cisztától csak akkor kereste fel kezelőorvosát, amikor sehogy sem akart lelohadni. Roszszulléteit a menopausa jelének vélte. A vizsgálat egyhónapos magzatokat mutatott ki. Akkor csak kettőt, és az orvos úgy vélte: a harmadik dudor felszívódik. Nyolc éve kisebb nőgyógyászati panaszok miatt kezelik a nőt, de több alkalommal abba kellett hagynia a terápiát, mert erősen fájó hátgerince miatt is szedett gyógyszereket.
Carmine Nappi professzor, a szülészeti osztály vezetője elmondta: az asszony nem kapott termékenységet fokozó kezelést, természetes úton lett terhes. Mesterségesen beültetett petesejtek és hormonkezelést kapott nők esetében gyakori az ikerterhesség. Ötvenkét évesen szülni már önmagában különleges eseménynek számít, de az mindenképpen szenzáció, hogy hármas ikreket hozott a világra – tette hozzá a professzor.
– Fáradt vagyok, de nagyon boldog – nyilatkozta a lapnak a kismama. Hozzátette: azután esett teherbe, hogy a fogamzásgátló tabletták szedését egészségügyi okokból, orvosai tanácsára abbahagyta. Elmondta: unokatestvére ötvenegy évesen tavaly egy kislánynak adott életet és férje édesanyja egykoron holtan szülte meg hármas ikreit – mesélte az asszony.
Aki napelemet szeretne, erre mindenképpen figyeljen!
