Indul a Neumann-év

Neumann János matematikus, a számítógép felépítési elvének kidolgozója emlékének szentelik azt az eseménysorozatot, amelyet tegnap nyitottak meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. A kormány 2003-at az információs társadalom évének nyilvánította.

Hanczár János
2003. 02. 25. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Néhány év alatt a társadalom valamennyi csoportjának elérhetővé teszi a világhálót a jelenlegi kormány – tett ígéretet Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter köszöntőjében. A szaktárca vezetője adókedvezmények és a távközlési monopóliumok leépítését helyezte kilátásba tudás alapú gazdaság kiépülésének megsegítésére. A miniszter szerint idén kétszeresére – százezerre nő – a korlátlan, széles sávú hozzáféréssel rendelkezők száma, akik természetesen olcsóbban vehetik majd igénybe a szolgáltatást.
Magyar Bálint oktatási miniszter tudatta, hogy a Sulinet expressz program beindításával 2005-re az ország minden iskolájában működik majd a nagy sávszélességű internethálózat. A miniszter hozzátette: átalakulhat a magyar könyvpiac is, mert szándékaik szerint a közeljövőben kiírnak egy számítógépes tartalomfejlesztési pályázatot.
Erkki Liikanen, az EU informatikai biztosa a megnyitón elmondta: az informatika fejlődése következtében a magyar szakembereknek nem kell az országot elhagyni ahhoz, hogy az unióban munkához jussanak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.