Indulhat a Vásárhelyi-terv

Elfogadták a Tisza árvízi mentesítésére szolgáló, továbbfejlesztett Vásárhelyi-tervet a kormány tegnapi kihelyezett ülésén Szolnokon. 129,6 millió forintos közmunkaprogramról írt alá együttműködési megállapodást Kiss Péter miniszter Tokár Istvánnal, a megyei területfejlesztési tanács elnökével. Döntöttek arról is, hogy a Magyar Posta is pályázhat a Defend eszközeire.

Magyar Bertalan
2003. 02. 27. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az MSZP–SZDSZ kormány a kommunizmus áldozatairól való megemlékezéssel kezdte szolnoki kihelyezett ülését a Városházán. Minden diktatúra, minden terror elítélendő, ezért mélyen megvetjük és elítéljük azt a terrort is, amely a kommunizmus alatt történt – mondta Medgyessy Péter kormányfő.
Az ülés után a kabinet tagjai megtekintették a várost védő gátrendszert. Nagy István, a Közép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója mutatta be a minisztereknek a védműveket. Az igazgató kijelentette: a jelenlegi nagy árvízveszélyben a kormánynak, a védelemben dolgozóknak és a lakosságnak olyan példaértékű összefogására van szükség, mint amilyet 2000-ben tapasztaltak meg az itt élők. Különben elvisz minket a víz – tette hozzá Nagy.
Kiss Péter – még munkaügyi miniszterként – 129,6 millió forintos közmunkaprogram elindításáról írt alá együttműködési megállapodást Tokár Istvánnal, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei területfejlesztési tanács elnökével. Ezt a pénzt a belvízvédelmi művek fenntartását és felújítását szolgáló munkálatokra fordítják. A ciklusban egyébként a hét leghátrányosabb helyzetben lévő megye összesen 24 milliárd forint költségvetési támogatást kap arra, hogy felzárkózásukat elősegítsék – jelentette be Szekeres Imre, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára a kormányülés után.
Az idén megindul a Vásárhelyi-terv – közölte Kóródi Mária környezetvédelmi és vízügyi miniszter a sajtótájékoztatón. A terv lényege, hogy a Tisza nagy árhullámainak csúcsvizét tározókba engedik, ahonnan az ár levonulása után folyatják vissza. Kóródi elmondta: a Tisza völgyét érintő komplex program folyó áron 170 milliárd forint értékű fejlesztést tartalmaz. Idén ebből egymilliárd forintot fordítanak tervezésre, további 5 és felet a védművek megerősítésére. Kérdésünkre, hogy hol és milyen szempontok szerint alakítják ki a szükségtározókat, a miniszter így felelt: ezt a szakemberek fogják eldönteni.
A Fidesz örömmel veszi, hogy a kormány meg kívánja valósítani a polgári kabinet által kidolgozott Vásárhelyi-tervet, amely nagyban segítené a Tisza menti árvízi védekezést – reagált Fónagy János fideszes képviselő. Fónagy jelezte, hogy az előző kabinet számításai szerint a terv megvalósítása, három évre ütemezve 100 milliárd forintba kerülne. Mint hozzátette, ha erre a célra évente csak 2-2,5 milliárd forintot kívánnak elkülöníteni, akkor a terv körülbelül 40 év alatt valósítható meg.
A kisvállalkozóknak szóló Széchenyi-kártya kamattámogatásának mértéke idén 3-ról 5 százalékra emelkedik – jelentette be Gál J. Zoltán kormányszóvivő. Hozzátette: jövőre a hitelfelvevők részére egységesen 3 százalék lesz a támogatás, változatlan garanciadíj mellett. Idén július elsején vezetik be az 1 millió forintos hitelkeret mellett a 2, 3, 4 és 5 millió forintos Széchenyi-kártyát.
***
A Posta is pályázhat a Defendre. A Magyar Posta Rt. (MP) is tehet ajánlatot a végelszámolás alatt álló Defend Security Kft. postai értékszállításhoz, pénz- és értékfeldolgozáshoz szükséges eszközeinek megvásárlására – mondta el a kormányszóvivő. A kormányülésen felhatalmazták László Csaba pénzügyminisztert, hogy ennek kapcsán kezdeményezze az MP idei évi üzleti tervének módosítását. Ha az eszközök végül az MP tulajdonába kerülnek, mód van arra, hogy a Defend dolgozóit a lehető legnagyobb számban átvegyék. A postának azonban az év végéig értékesítenie kell a megvásárolt eszközökkel végzett pénz- és értékszállítási, valamint -feldolgozási tevékenységét.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.