Irak csak a csodában bízhat

2003. 02. 25. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az arab világban általános vélemény, hogy az iraki háború elkerüléséhez csoda szükségeltetne. A híres egyiptomi iszlám gondolkodó, Al-Karadavi szerint az „Egyesült Államok és a zsidók az arab világ olajmezőinek elfoglalására, az arab országok megosztására készülnek”. Az Al-Dzsazíra hírtelevíziónak nyilatkozó, az iszlám világban rendkívül nagy tekintélyű véleményformáló szerint azonban „nem minden keresztény ellenség”. Európában sokan ellenzik a háborút, össze kell fogni velük annak elkerülése érdekében.
A harcok közeli beköszöntétől tartva ugyanakkor a kuvaiti és szaúd-arábiai olajlétesítményeknél szigorú biztonsági intézkedéseket léptettek életbe. Kuvait iraki határral szomszédos területeit – ahol 70 ezer amerikai katona tartózkodik – zárt övezetté nyilvánították, radikálisan csökkentve az e területen lévő olajkutak kitermelését.
Irakban nagy örömmel fogadták az európai béketüntetéseket. Huszein véleménye szerint a demonstrálók a fennálló iraki rendszer mellett és Amerika politikája ellen foglaltak állást. A békeaktivisták első csoportját éljenző tömeg búcsúztatta a török–iraki határ török oldalán, s Bagdadban is nagy ünneplésben volt részük, csakúgy, mint a szombaton érkezett második csoportnak. Az aktivisták szándékuk szerint stratégiai létesítményeket, mecseteket, kórházakat fognak óvni személyes jelenlétükkel.
Az Al-Dzsazíra katari hírtelevízió szerint közben munkatársaik telefonbeszélgetéseit az amerikaiak lehallgatják, erre vonatkozóan bizonyítékokkal rendelkeznek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.