Tegnap reggel még Draskovics Tibor volt Medgyessy Péter jelöltje a kancelláriaminiszteri posztra. A miniszterelnök információink szerint azután adta be a derekát, hogy az MSZP elnökségi ülése előtt egyeztetett Kovács László pártelnökkel és Lendvai Ildikó frakcióvezetővel. Az elnökségi, illetve a frakcióülést követően jelentette be Medgyessy, hogy Kiss Péter, a munkaügyi tárca vezetője lesz a lemondott Kiss Elemér utódja. Elemzők szerint jelentősen megerősödött az MSZP befolyása a kormányon belül, és csökkent a párton kívüli miniszterelnöké. A kormányfő csak erős nyomásra egyezett bele Kiss Péter kinevezésébe. Medgyessy közölte: a kancelláriaminiszter hivatalból a helyettesének számít ezután is.
*
Gál J. Zoltán kormányszóvivő délután bejelentette: új munkaügyi miniszternek Burány Sándort, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkárát, országgyűlési képviselőt, elnökségi tagot kérték fel, aki ezt el is fogadta. Hozzátette: Burány utódját napokon belül megnevezik. Úgy értesültünk, ez a személy várhatóan Veres János, az MSZP-frakció költségvetési munkacsoportjának vezetője lesz. Burány Sándor újságírók előtt elmondta: meglepetésként érte a felkérés, de elfogadta azt. Kifejtette: a napokban egyeztet elődjével, Kiss Péterrel és Csizmár Gábor munkaügyi államtitkárral. Közölte: számít Csizmár Gábor további munkájára. A munkaügyi tárca közigazgatási államtitkára, Pulay Gyula egyébként követi Kiss Elemért és a MeH közigazgatási államtitkára lesz a múlt héten távozott Zsuffa István helyett. Veres János lapunk kérdésére sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a hírt, ám elmondta: ha felkérik, elgondolkodik azon, elvállalja-e a megbízatást.
Medgyessy bejelentette azt is: javaslatot tett egy új tárca nélküli miniszteri poszt létrehozására, amelynek feladata az európai uniós kérdések koordinációja lesz. E tisztség várományosa Juhász Endre brüsszeli magyar EU-nagykövet.
Kovács László külügyminiszter lapunk kérdésére elmondta: kiderült, hogy nincs szükség Európa-ügyi minisztériumra, de egy tárca nélküli miniszterre igen. A külügyi tárca vezetője szerint ezzel egyrészt tehermentesítik a Miniszterelnöki Hivatalt, mert a területfejlesztési államtitkárság és a Nemzeti fejlesztési terv végrehajtása is az új tárca nélküli miniszterhez kerülne át. Azonban úgy vélte, az új tisztség nem sérti a Külügyminisztérium kompetenciáját. A tegnapi lépésekkel nem zárult le a kormány átalakításának folyamata, mert kérdésre válaszolva fenntartotta azt a korábbi kijelentését, miszerint májusban értékeli összes miniszterének tevékenységét.
*
Kiss Elemér lemondása a személyi változtatásokon túl felveti a szervezeti átalakítás szükségességét is a Miniszterelnöki Hivatalban – hangsúlyozta napirend előtti felszólalásában Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője. Szerinte politikai és szakmai problémák is megmutatkoztak a kancellária eddigi működésében; nem véletlen, hogy nemrégiben váltották le a közigazgatási államtitkárt is. Úgy vélte: a felduzzasztott MeH-ben sokszor személyi rivalizálások hátráltatják a munkát. – Vannak olyan államtitkárok is, akik nem csinálnak semmit, hiszen politikai hálának fogják fel kinevezésüket. Medgyessy Péter válaszában a jól működő demokráciákban máshol is előforduló esetnek minősítette a Kiss Elemérrel történteket, és leszögezte: az érintettek levonták a szükséges következtetéseket. Ugyanakkor egyetértett azzal, hogy az ügy a miniszter lemondásán túlmutat, és át kell tekinteni a kancellária szervezeti felépítését is. Bejelentette: felkérte Solt Pált, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét ama bizottság felállítására, amelynek feladata, hogy a jogszabályok megfelelő módon biztosítsák a korrupció elleni fellépést, a politika tisztaságát. Solt Pál elfogadta a kormányfő felkérését, meggyőződése szerint nincs összeférhetetlenség aktív bírói státusa és egy szakértői bizottság vezetői feladatának ellátása között. Jogi szakértők ugynakkor vitatják Solt álláspontját. Szerintük bíróként Solt nem vállalhat el kormányzati megbízásokat.
A Szeged vezetőedzője tudja a receptet a Veszprém trónfosztásához + videó
