Március elejére elfogy a földgáz?

Olyan mértékű földgázkorlátozást kell bevezetni Magyar-országon márciusban, amelynek révén akár a villamosenergia-szolgáltatás is megbénulhat, mert a földgázalapú erőműveket a Mol Rt. nem tudja ellátni – áll egy lapunkhoz eljuttatott szakmai jelentésben.

Hommer Tibor
2003. 02. 25. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jelentés szerzői arra alapozzák véleményüket, hogy kevés földgázt tárolt a Mol Rt. az öt hazai tárolóba, ugyanakkor már októberben nekilátott az itt elhelyezett energiahordozó felhasználásának, mert a cég sajátrészvény-vásárlási akciókhoz különített el pénzt a gázimport rovására, ami együttesen azt eredményezi, hogy március elején erőteljes korlátozást kell bevezetni.
Szemmelweisz Zoltán, a Mol Rt. földgázüzletágának igazgatója érdeklődésünkre azt mondta: nehezen megválaszolható az a kérdés, hogy elképzelhető-e a földgáz nagyfogyasztói korlátozása márciusban, mert nem lehet előre megjósolni a tavaszi időjárást.
A Mol Rt. átlagosnál hidegebb télre kalkulálva, a hátralévő időszakban nem tartja ezt valószínűnek. A Mol ugyanis maximálisan igénybe veszi a rendelkezésére álló tárolókészleteket és az importforrásokat, ugyanakkor több-letvásárlásba is kezdett.
Részletek a 13. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.