Évente több száz millió forint értékben foglalnak le a különböző hatóságok hamis ruhaneműt, cipőt, táskát és egyéb használati eszközöket. Az elkobzott árukat az úgynevezett Karitatív Tanácsnak ajánlják fel, amely azokat rászorulókhoz juttatja. Ez azonban nem ilyen egyszerű: a márkaképviseletek ugyanis, érthető módon, ragaszkodnak ahhoz, hogy ezekről az általában jóval gyengébb minőségű termékekről lekerüljenek a hamis jelölések, mielőtt használatba veszik őket. Ennek a korántsem kifizetődő, igen aprólékos munkának az elvégzését a Megváltozott Munkaképességűek Szakszervezete (MMSZ) végzi tavaly óta. Az MMSZ1993-ban, különböző foglalkoztatási programok megvalósítására alakult. A Karitatív Tanáccsal tavaly januárban kötöttek szerződést az áruk márkamentesítéséről.
Önerőből áprilisban nyitották meg a főváros VI. kerületében az első márkamentesítő üzemet, amelynek eddigi tevékenységéről és eredményeiről Iszkra Ferencné, az MMSZ elnöke lapunk érdeklődésére elmondta: az üzemben jelenleg 163, kizárólag megváltozott munkaképességű ember dolgozik, s eddig összesen 316 millió forint értékben csaknem 400 ezer termék márkamentesítését végezték el.
A foglalkoztatottak napi hét és fél órás munkaidőben dolgoznak. Havonta egy meghatározott minimális teljesítményi előírásnak kell megfelelniük. Mindezért egyhavi alapbér jár nekik, pluszteljesítményért külön fizetséget kapnak. Átlagos havi keresetük 47 és 85 ezer forint között van.
Az elnök kifejtette: költségeik kímélése érdekében ma már további három márkamentesítő, valamint ezek részfeladatait ellátó üzem is besegít a fővárosinak. Míg Apostagon 50, Bodajkon és Egerben körülbelül 20-20 megváltozott munkaképességűt foglalkoztatnak a budapestiéhez hasonló feltételek mellett. Továbbá már a közeljövőben részt vállal a szakavatott varrónői kapacitást igénylő feladatokból a szintén kizárólag hátrányos helyzetűeket foglalkoztató pápai varróüzem 50-60 alkalmazottja is. Utóbiakkal együtt mintegy háromszáz sérült embernek teremtenek munkalehetőséget.
Iszkra Ferencné beszámolt továbbá arról is: januárban megegyeztek a legtöbb elkobzott terméket felajánló vám- és pénzügyőrséggel, hogy a minőségi vagy egyéb okok miatt felhasználásra alkalmatlan termékekek megsemmisítését ezentúl az MMSZ végzi. Eddig ez a hatóság feladata volt. Az árukat egyszerűen elégették, holott ez nemcsak pénzkiadással, hanem környezetszennyezéssel is járt. Az MMSZ viszont mindezt környezetbarát technológiával, darabolással, vágással végzi majd el, így újabb munkalehetőséghez juttathatnak számos hátrányos helyzetű embert.
Tervezik, hogy az év második felében Szegeden is átadnak egy, a fővárosihoz hasonló kapacitású, 50 főt foglalkoztató márkátlanító telephelyet – tette hozzá az elnök.
A Maribor lekontrázta a Paksot, amely tanult a kolozsvári leckéből
