Ezen a héten megjelenik az öszszes pályázati felhívás, amely a 2003-as támogatási rendszerhez kapcsolódik – jelentette be tegnap Németh Imre agrárminiszter. Újdonság, hogy a Sapard pályázatokra folyamatosan lehet jelentkezni, és az eddigi három jogcím mellett öt új elemmel bővülnek, várhatóan május-júniusban, a pályázati lehetőségek – tette hozzá.
A tavalyi pályázatokra 1159 darab pályázat érkezett, mintegy 26 milliárdos támogatási igénnyel, de az eddigi feldolgozottsági adatok szerint várhatóan csak negyven százalékuk felel meg a feltételeknek. Ennek alapján várhatóan mintegy tízmilliárd forintot fizet ki a hivatal, a megmaradt összegre újból lehet pályázni. A jelenleg pályázható három jogcím közül a legtöbb pályázat, több mint 1300 a vidéki infrastruktúra fejlesztésére és javítására érkezett, a mezőgazdasági beruházások támogatásaira és a mezőgazdasági és halászati termékek feldolgozásának és marketingjének fejlesztésére valamivel több mint 110 igény érkezett – mondta Zöldréti Attila, a Sapard Hivatal elnöke.
Eloltották a hatalmas soroksári tüzet
