Röviden

MTI
2003. 02. 25. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lomnici Zoltán a Magyar Nemzetnél
Szerkesztőségünkbe látogatott tegnap Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke. Vendégünk lapunk főszerkesztője, Liszkay Gábor és a vezető munkatársak kérdéseire a bíróságok, illetve az ítélkezés időszerű problémáiról beszélt. (MN)
Vádlott postások
Sikertelen békéltető tárgyalás után vádlott lett Csáki György, a Magyar Posta Rt. igazgatótanácsának elnöke és Szabó Pál vezérigazgató abban a magánvádas eljárásban, amelyet a posta egykori vezérigazgatója, Kalmár István indított öt rendbeli, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt. Kalmár a vádlottakat több tavalyi nyilatkozatuk miatt perelte be. Az első tárgyalás nyár elején várható. (Sz. Z.)
Emlékezés a vörös terror áldozataira
Ma tartják harmadik alkalommal a középiskolákban és a szakiskolákban a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapját. Sipos János, az oktatási tárca közoktatási helyettes államtitkára lapunknak elmondta: az emléknap két évvel ezelőtti bevezetése óta nem változtattak a megemlékezés körülményein. Az iskolák maguk döntik el, hogy tanórákon vagy azokon kívül tartják-e meg az ünnepséget. A minisztérium külön segédanyagot idén nem küldött az intézményeknek. (H. J.)
Még egy hét a jelentkezésre
Március 3-án éjfélig adhatják postára jelentkezési lapjaikat a továbbtanulni szándékozók. A diákok idén is korlátlan számú helyet választhatnak; a felvételi eljárási díj hét százalékkal lett drágább, ez jelentkezésenként 3000 forintot jelent. Ebben az évben diákok 155 jelentkezési hely és 4500 szak vagy szakpár között választhatnak. A közös érettségi-felvételi vizsgák május 19–21. között lesznek, az egységes írásbeliket június 26–27-én és 30-án tartják. A szóbelik június–július hónapokban várhatók. A ponthúzó értekezlet július 22-re esik. (J. H.)
Balczó lemondott
Balczó Zoltán tegnap lemondott a MIÉP országos elnökségi tagságáról. A MIÉP-es politikus az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy a vasárnapi országos gyűlésen tapasztaltak alapján nem látja esélyét annak: az általa szükségesnek tartott változások bekövetkezzenek a pártban. (MTI)
Sajtóklub az Almássy téren
Ma este 7 órakor az Almássy téri szabadidőközpontban újra nyilvános előadást tart a Sajtóklub a polgari-kor.hu szervezésében. Az est szereplői: Lovas István, Bayer Zsolt, Bencsik András, Tóth Gy. László és Molnár Tamás. (MN)
Veszélyben a fővárosi költségvetés
Veszélybe került a főváros költségvetésének jövő heti elfogadása, mivel a városvezető MSZP– SZDSZ között egyáltalán nem közeledtek az álláspontok a kiadások megosztásáról. Elképzelhető, hogy a két párt a parlamenti pártjaik segítségét kéri közvetítésre. A szabad demokraták például egy fillér működési támogatást sem nyújtanának a BKV-nak. Az MSZP viszont elfogadhatatlannak tartja, hogy hitelből fedezze kiadásait a vállalat. (P. G.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.