Röviden

MTI
2003. 02. 22. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szakszervezeti intés a kormánynak
Kifogásolja a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), hogy a parlamenti benyújtás előtt álló, többek között az egészségügyi ellátórendszer privatizációját szabályozó törvény tervezete nem került a „munka világa országos érdekegyeztető fórumainak” napirendjére. Ez szerintük nem egyeztethető össze azzal a megállapodással, amelyet a kormány az érdekképviseletekkel kötött. Ezért a SZEF kezdeményezi az Országos Érdekegyeztető Tanács, valamint az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács sürgős összehívását. (MN)

Felbomlik a roma választási szövetség?
Az Együtt Egymásért Európába Roma Nagykoalíció tagszervezeteinek képviselői tegnap úgy döntöttek, hogy elhatárolódnak attól az együttműködési megállapodástól, amelyet a Lungo Drom nevében Farkas Flórián elnök, a koalíció részéről pedig Farkas Elemér írt alá. A koalíció tagjai lapunkhoz eljuttatott közleményükben sérelmezik és jogellenesnek tartják, hogy a megállapodást a felhatalmazásukkal nem bíró személy írta alá. A csoportosulás képviselői leszögezik: a továbbiakban sem kívánnak együttműködni a Lungo Drommal. A dokumentumot Szajkó Béla, Fávor József és Oláh József, a tagszervezetek vezetői jegyzik. (H. J.)

OVB: döntés az uniós voksolásról
Azonos feltételekkel kötelesek a műsorszolgáltatók az európai uniós csatlakozásról szóló április 12-i népszavazást megelőző kampányidőszakban közzétenni a Magyarországon bejegyzett és nyilvántartott pártok és társadalmi szervezetek hirdetéseit – tartalmazza az Országos Választási Bizottság tegnapi állásfoglalása. (MTI)

Megalakul a Magyar Szociális Fórum
Az első Magyar Szociális Fórumot (MSZF) április 5-én
és 6-án tartják meg Miskolcon. A rendezvény fő témája a demokratikus, szociális és emberi jogok tényleges érvényesítése, a parlamenti demokrácia feletti népi kontroll lesz. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.