Döntések az ÁPV-nél
Az ÁPV Rt. igazgatósága a Forrás Rt. részvényeinek nyilvános forgalomba hozatalát és tőzsdei bevezetését lebonyolító befektetési szolgáltató kiválasztására kiírt zártkörű egyfordulós pályázaton a Kereskedelmi és Hitelbank Rt.-t hirdette ki nyertesnek. A testület tegnap jóváhagyta a gázközművagyon kompenzációval összefüggő államkötvény visszavásárlásra vonatkozó megállapodás tervezetét is. (MTI)
Módosított mérlegadatok
A Magyar Nemzeti Bank jövő kedden, a tavalyi folyó fizetési mérlegadatok publikálásával párhuzamosan 1995-ig visszamenőleg módosítja a fizetési mérleg adatait – közölte Sándor György, az MNB ügyvezető igazgatója. Az idén január 1-jén bevezetett változások eredményeként a folyó fizetési mérleg áruforgalmi adatai a vámstatisztikai adatokra épülnek. Ezzel párhuzamosan az idegenforgalmi számsorokat is felülvizsgálják. (MTI)
Magasabb hitelkeret
Egymillió forintról ötmillióra emelkedik július elsejével a Széchenyi-kártyával felvehető hitel nagysága; a múlt év második felében beindult konstrukció eddig mintegy kétmilliárd forintot mozgatott meg – hangzott el a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara sajtótájékoztatóján. Az országban eddig összesen 3800-an igényeltek Széchenyi-hitelkártyát, ebből 2500 kérelmet fogadtak el. (MTI)
Készül az új innovációs törvény
Egy-két hónapon belül a kormány elé kerül az új innovációs törvény tervezete, amelyet ősszel elfogadhat a parlament – hangzott el a Magyar Innovációs Szövetség közgyűlésén. A törvény fogja szabályozni a létrejövő kutatás-fejlesztési alapot és a pályázati rendszert. A közgyűlésen ismét Pakucs Jánost választották elnöknek. (M. Gy.)
Csökkenő vonzerő
A külföldi érdekeltségű magyarországi vállalatok többsége még elégedett saját gazdasági helyzetével, bár beruházási hajlandóságuk még soha nem volt annyira visszafogott, mint napjainkban – derül ki a Német– Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara felméréséből. (MTI)
Nem drágul a tej?
Nem nő a tej ára az EU-csatlakozást követően, sőt a szakemberek enyhe áresésre számítanak a csatlakozás időpontjában. Burány Sándor, a pénzügyi tárca politikai államtitkára tegnap a témával kapcsolatban rámutatott: jelenleg hazánkban pár százalékkal többe kerül a tej, mint az uniós tagállamokban. Jelezte emellett, hogy más alapvető élelmiszerek várható árváltozásáról is tájékoztatni fogják a közvéleményt. (MTI)
Leépít az Ikarusbus
Az Ikarusbus székesfehérvári gyárában áprilisban kezdődnek meg az elbocsátások. A termelés visszaesése miatt 270 munkahely szűnik meg az üzemben. A cégvezetés biztosította az érdekképviseleteket, hogy az elbocsátások során mindenben betartják a vállalati kollektív szerződés és a Munka Törvénykönyve előírásait. (MTI)
Kós Hubert megtrollkodta Léon Marchand-t a vb-n: „Az én nevem ott van, és az övé?”
