Solt-ügy: Bárándy és Lomnici találkozik

Szakács Árpád
2003. 02. 27. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Találkozón vitatja meg Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke és Bárándy Péter igazságügy-miniszter azt az összeférhetetlenségi ügyet, amely Solt Pál korábbi főbíró miniszterelnöki felkérésre elvállalt tevékenységgel áll kapcsolatban. – A találkozó célja, hogy megnyugtató megoldást találjunk a kialakult helyzetre – nyilatkozta lapunknak az LB elnöke. Ismeretes, Medgyessy Péter miniszterelnök Kiss Elemér kancelláriaminiszter múlt pénteki lemondását követően jelentette be: Solt Pál korábbi LB-elnök, jelenleg aktív legfelsőbb bírósági bíró vezetésével létrehoznak egy bizottságot a korrupció elleni fellépés, a politika tisztaságának elősegítése érdekében. Solt elfogadta a felkérést és úgy fogalmazott: meggyőződése szerint nincs összeférhetetlenség aktív bírói státusa és egy szakértői bizottság vezetői feladatainak ellátása között. Lomnici Zoltán az eset kapcsán arra figyelmeztetett: igen nagy körültekintéssel kell eljárni a hatalmi ágak kapcsolattartása során. Bárándy Péter úgy nyilatkozott: aktív bíró valószínűleg csak úgy vehet részt egy ilyen testületben, ha közben nem folytat ítélkező tevékenységet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.