Tizenötmilliárd turizmusra

Nyolc központi pályázati felhívást tesz közzé hétfőn a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) Turisztikai Államtitkársága kilencmilliárd forint értékű támogatásra. Az idei évi keretből tizenötmilliárd forintot fordítanak pályázatokra, amelyből kilencmilliárd forintot különítettek el a nyolc központi pályázatra – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Pál Béla, a MeH turizmusért felelős politikai államtitkára.

Hunyor Erna
2003. 02. 27. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kifejtette: az egészségturisztikai vonzerő fejlesztésére 5,1 milliárd forintot, egészségturisztikai oktatásra 50 milliót, kastélyok, várak idegenforgalmi hasznosítására 300 milliót különített el a kormányzat.
A turisztikai nagy rendezvények támogatására 700 millió forintot, szálláshelyfejlesztésre 1,8 milliárdot, szálláshelyek és vendéglátó-ipari egységek akadálymentesítésére 200 millió forintot, fejlesztési projektek előkészítésének támogatására 600 millió forintot, a régiós jelentőségű megvalósíthatósági tanulmányok készítésének támogatására pedig 300 millió forintot szán a kabinet.
Pál Béla közölte: az idei évi keretből 15 milliárd forintot fordítanak pályázatokra. Ebből kilencmilliárd forintot különítettek el a nyolc központi pályázatra, 2,4 milliárdot költ a kormányzat tíz, a társtárcákkal közösen kiírt tenderre, 600 milliót fordít az európai uniós források elnyeréséhez szükséges megvalósíthatósági tanulmányok támogatására, kétmilliárdot a regionális idegenforgalmi bizottságok által kiírt 40 pályázatra, és 1,4 milliárd forintot a hátrányos helyzetű megyék támogatására.
Hangsúlyozta: a beadási határidőt követően 45 napon belül dönt a szakmai zsűri a központi pályázatokról. A nagy rendezvények támogatásáról szóló pályázatot két részre bontották, így a nyári rendezvények támogatására április 15-ig, az ősziekre, a jövő éviekre és a 2005-ös rendezvények támogatására június végéig lehet pályázni.
Pál Béla kiemelte, hogy 2003-ban összesen 32,3 milliárd forint fordítható idegenforgalmi fejlesztésekre. Elmondta: az idei évre a turisztikai célelőirányzat 19 milliárd forintot tesz ki, ennek 50 százalékát használhatják fel a jövő évi, 20 százalékát pedig a 2005-ös költségvetés terhére.
Szólt arról, hogy ebből a 32,3 milliárd forintból a 15 milliárd forintos pályázati keret mellett kilencmilliárdot különítettek el a Magyar Turizmus Rt. működésére és marketing-költségvetésére, nyolcmilliárd forintot pedig még 2002-ben kötöttek le.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.