Nem politikai tisztánlátásáról híres a magyar nép – jelentette ki Tom Lantos amerikai kongresszusi képviselő arra reagálva, hogy hazánk lakosságának 83 százaléka ellenzi az Irak ellen indítandó háborút. Elmondta, nem a háború támogatásáról kellene kérdezni az embereket, hanem arról, hogy akar-e békét? A magyar származású szenátor szerint „egy hülyén készített felmérést egy hatéves gyermek is el tud olvasni”, de a politikusoknak nem közvélemény-kutatások figyelése a feladata, hanem a vezetés. Hozzátette: „Medgyessy Péter úgy döntött, vezetni fog. Olyanokkal együtt, mint Tony Blair brit kormányfő, Spanyolország, Olaszország, Ausztrália, Bulgária és más országok vezetői”, jelentette ki a szenátor. Elmondta, szerinte a 83 százalékos eredmény nem jelent semmit.
A taszári kiképzésről elmondta, amikor odalátogatott, látta, hogy „ez a világon a legbiztonságosabb hely”. Ezzel kapcsolatban indulatosan elutasította azokat az „idióta pletykákat, amelyeket felelőtlen politikusok terjesztenek”, hogy állítólag veszélyt jelent Magyarországra nézve az irakiak Taszáron folyó kiképzése. Úgy vélte, ez a kiképzés egyedül Szaddám Huszeinre és rezsimjére jelent fenyegetést.
A háborút körülvevő nemzetközi helyzetről szólva Lantos elmondta: nem Jacques Chirac francia elnök és nem Gerhard Schröder tette lehetővé, hogy a fegyverzetellenőrök teljesíthetik feladatukat Irakban, hanem az Egyesült Államok, amely katonáit felvonultatta a térségben. Németországot az elmúlt évszázadban felszabadítottuk a hitleri rezsim alól, létrehoztuk a Marshall-tervet és a berlini légihidat, hogy segítsünk az embereknek, és tevékenyen részt vettünk az ország újraegyesítésében – hangoztatta a szenátor. A politikus elmondta, emiatt sokkal többet várnak a németektől, mint ahogy a franciáktól is. A francia államfőnek azt ajánlotta, menjen ki a normandiai partokhoz, s nézze meg a több tízezer márványkeresztet és Dávid-csillagot, amelyek az országért életüket áldozó amerikai katonák sírját jelzi.

A Hell közleményben reagált az energiaitalok korlátozására