Embervadászat Kongóban

Kétség sem fér ahhoz, hogy az utóbbi évek véres afrikai polgárháborúinak vesztesei között élen járnak a Kongói Demokratikus Köztársaság őserdeiben élő pigmeusok. Helyzetük az előző néhány hónapban vált válságossá, amióta a kis termetű őslakosok széles körben váltak a harcoló felek rituális és erőszakos cselekményeinek szenvedő alanyaivá.

A segélyszervezetek munkatársainak elmondták: a pigmeus nép már sok szenvedést átélt, de a mostani kegyetlenkedésekre még nem volt példa. Állításuk szerint a kormánykatonák, a felkelők és a törzsi harcosok egyaránt úgy vadásznak rájuk, mint ehető, vadon élő állatokra, vagy legalábbis az embernél alacsonyabb rendű lényekre. Húsukat nemcsak ehetőnek tartják, de annak mágikus erőt is tulajdonítanak. Ha igazak az állítások, megállapítható: a XXI. század Közép-Afrikájában még ma is mindennapos a kannibalizmus. A hírügynökségeknek azt mindenesetre megbízhatónak minősített források is megerősítették, hogy vannak piacok, amelyeken pigmeushúst árusítanak. Egy – a mbuti pigmeusokat képviselő – aktivista szerint emellett a pigmeus nőket a katonák és a törzsi harcosok gyakran meg is erőszakolják, és ezáltal korábban ismeretlen nemi betegségeket terjesztenek el körükben.
Kongó északkeleti részén, Ituriban és legnagyobb városában, Buniában hetek óta véres zavargások dúlnak az ott élő népcsoportok között. Ezek az összecsapások az utóbbi években ötvenezer halálos áldozatot követeltek, és félmillióan elmenekültek otthonukból. A segélyezést szervező ENSZ genfi székhelyén néhány napja további ötvenezer menekültről számoltak be, akiknek gyors élelmiszer- és gyógyszersegélyek nélkül pillanatok alatt kritikusra fordulhat az állapotuk. A drámai helyzetben lévő éhező s a tiszta víz hiányában egyre több betegséget összeszedő emberek egyelőre a sűrű erdőkben látják az egyetlen menedéket, hiszen csak ott vélik elkerülhetőnek a milicisták támadásait.
Az előző hetek kegyetlenségeit jól jelzik a nap mint nap előkerülő tömegsírok is, amelyekbe a Bunia város környékén áldozatul esettek százait temették. A halottak jó részéről még azt sem sikerült megállapítani, hogy civilek vagy az összetűzésekben elesett katonák voltak-e.
A kormányerők és az ENSZ munkatársai képtelenek elejét venni a vérontásoknak, Kofi Annan ENSZ-főtitkár ezért nemrég arra kérte a tagállamokat, hogy sürgősen küldjenek békefenntartó stabilizációs katonai erőt a térségbe. Nem sokkal később Belgium jelezte is, hogy kész részt venni az ENSZ békefenntartó erőiben, majd Franciaország a helyszínre telepítendő békefenntartókról nyújtott be határozati javaslatot az ENSZ Biztonsági Tanácsának. A javaslathoz később csatlakozott Nagy-Britannia, Dél-Afrika, Nigéria, Svédország és Pakisztán is, így a csapattelepítés napokon belül megkezdődhet.
Noha az eltelt hetekben többen is felszólaltak a beavatkozás szükségessége mellett, sajnálatos, hogy a valódi lépésekig emberek százainak kellett az erőszak áldozatául válniuk. Sokan ugyanakkor továbbra is attól tartanak, hogy az országban a ruandaihoz hasonló vérengzés törhet ki. Az 1994-es ruandai vérengzések során nyolcszázezer embert mészároltak le, s ezt a nyugati nagyhatalmak ölbe tett kézzel nézték végig.