Végső István történésznek Gettóélet ’44: A magyarországi vidéki gettósítás története címmel jelent meg fontos és hiánypótló kötete. Azért fontos és hiánypótló ez a kiadvány, mert a gettósításról (és az 1944-ben hazánkban kialakított 221 gettóról) önállóan csak kevés könyv foglalkozik. Egyik rövid és ideiglenes állomása volt ugyanis az antiszemitizmusnak és a koncentrációs táborokba hurcolt zsidó közösségek történetének a gettó, amely nem jelentett mást, mint egy-egy település területén a zsidók számára kijelölt kényszerlakhelyet.
A könyvben nemzetközi kitekintéssel olvashatunk a gettósítás történetéről, külön kitérve a magyarországi vidéki zsidóság gettósítására. Elismerésre méltó, hogy a szerző nemcsak a trianoni, hanem az 1941-es területű Magyarország gettóéletét mutatja be. Külön egységben ismerteti a bácsalmási, a bonyhádi, a gyulai, a kiskőrösi, az ózdi, a soproni és a szekszárdi gettó világát, valamint olyan fontos részletkérdéseket is vizsgál, mint például a csillagos házak története és az élelmezés kérdése. Vagy azt a napjainkban egyre többet tárgyalt témát, mint a keresztény egyházak szerepe a gettósításban (főleg az embermentésre fókuszálva).
Itt meg kell említeni a konvertiták, vagyis a keresztény hitre tért zsidók problémáját, akik sajátos peremhelyzetbe kerültek: nem tartoztak már az izraeliták közé, de a keresztények még nem igazán számoltak velük saját soraikban.
A megalázó és tömeges testüregi motozásokról, a betegségekről, a zsúfoltságról, a szökési kísérletekről és a vásárlási szokásokról is szól fejezet a könyvben, de tárgyalja a szerző a második világháború lezárulta utáni jogi felelősségrevonásokat is.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!